-      Na, feladod öcskös?

-      Nincs az a pénz, amiért feladnám! Inkább add fel te!

-      Bocsi, de az nem fog menni.

-      Pedig én sem adom fel.

-      Akkor most mi lesz?

-      Hát én elhúznám a tőröket, hogy felálljunk, de te abban a pillanatban megvágnál és megnyernéd az összecsapást.

-      Naná! Még jó hogy.

-      Akkor most mi legyen? Padhelyzet alakult ki.

-      Igen csak úgy tűnik.

Ahogy a földön feküdtek egymáson és vitáztak lassan kezdett elállni az eső is. Aztán az isteni szikra megvilágosította őket egyszerre és mind a ketten elhajították fegyvereiket.

-      Te meg miért dobtad el? Fel akarod adni öcsi? – érdeklődött Clode.

-      Szó sincs róla, de remélem te azért dobtad el, hogy feladd.

-      Nem! Szerintem ugyan azon ok vezérelt mindkettőnket.

-      Fegyvertelen ellenfélre…

-      …nem támadunk.

-      Pontosan!

-      Akkor tehát most mi lesz Dave?

-      Hát felállunk és megyünk fegyvert keresni magunknak. Van elég az udvaron. Hehehe!

-      Hihihi! Ez jó volt. Na akkor háromra!

-      Rendben!

-      Egy…

-      Kettő…

-      Kettő…

-      Három!!!

-      Három!!!

Ezzel két irányba ugrottak, de nem a mellettük heverő fegyverekhez, hanem a jóval távolabbi fegyvereik felé, amit a harc elején dobtak el. Miközben loholtak a fegyverekért Clode hátra fordult és egy újabb tőrt rántott elő majd Dave irányába dobta. Dave egy szaltóval kerülte el ezt és máris elhajított egy pengét Clode irányába. Clode hasra vágta magát majd újra megindult a csatabárdja irányába. Dave ekkor már a kardjára vetette magát és indult is vissza Clode irányába. Clode éppen felvette a bárdot mikor Dave oda ért hozzá. Clode a bárd nyelével hárította a csapást, amit ellenfele indított irányába. Aztán hátra ugrott.

-      Na, mi van öcskös? A végén még kiderül, hogy volt értelme tanítanom téged? Egész jól harcolsz!

-      Köszi, de azért te sem vagy még vén csont!

-      Hát akkor zárjuk már le azt a csatát!

-      Egyet értek! A műsor biztos tetszett a közönségnek: - ezzel Clode tekintetét az erkélyen összegyűlt díszes társaságra irányította.

-      Te még csak most vetted észre, hogy itt állnak?

-      Dehogy is! Már az elején mikor csak szálingóztak akkor észrevettem őket.

-      Akkor jó a megfigyelő képességed, mert kevesen lennének képesek arra, hogy egyszerre nyújtsanak ilyen jó teljesítményt és még azt is észrevegyék, mi zajlik a „külvilágban”.

-      Hát akkor felkészültél?

-      Ez a csapás dönti el a csatát! Hajrá!

Ezzel megindultak egymás felé kivont fegyverekkel. A levegő szinte megállt az egész kastély területén miközben mindenkinek a tekintete a két harcoló srácon volt. Mikor oda értek egymás közelébe a csapásaik hatalmas pengéssel pattantak le a másik fél fegyveréről. Úgy tűnt, mindketten elvétették, de aztán mikor elléptek egymás mellett mindketten földre dobták fegyverüket és térdre estek. A két lány, Karay és Cornelia azonnal leugrottak az erkélyről és oda rohantak ki-ki a maga párjához. Mikor Karay Davehez ért Dave simán felállt és átölelte szerelmét. Ekkor Cornelia megtorpant, mert Clode még mindig a földön térdelt. Látszott rajta, hogy nem közömbösek az érzései Clode iránt és nem csak egy futó kaland volt számára. Clode is nehezen, de felkelt. Bal kezével jobb vállát fogva. Az ujjai között vér csörgedezett lassan elő. Cornelia azonnal oda rohant hozzá, aztán átölelte, de csak finoman nehogy fájdalmat okozzon neki. Clode szó nélkül elindult kedvese oldalán Dave irányába. Dave is felé vette az irányt. Mikor már elég közel voltak egymáshoz Clode féltérdre ereszkedett elötte és így szólt:

-      Dave, mától nincs mit tanítanom számodra. Te lettél a mester, én pedig a tanítvány.

-      Nem! Mind a ketten mesterek vagyunk! Csak mind a magunk területén.

-      Köszönöm Dave!

-      Nincs mit köszönnöd! Na, gyere, lássuk el a sebed! Úgy látom eléggé mély és a kimerültségtől nem nagyon akar gyógyulni.

-      Menjünk!

-       Támaszkodj a vállamra, segítek.

-      Csak a vállam sérül, járni azért tudok. Ennyi büszkeség azért még maradt bennem.

<<< Előző   Következő >>>