-      Na, jó! Ha te mondod! – ezzel bekísérte a bejáraton és mindjárt az orvosi szobába vitte.

Amint beértek a helyi ápoló szó nélkül neki is látott a kezelésének és már elő is volt készítve egy kupa vér Clode részére a gyógyulás elősegítése érdekében. Dave miután az orvosiba kísérte Clodeot elment a konyhába és maga is legurított néhány kortyot, hiszen rettentően kimerült már. Mikor kilépett a konyhából Karay elötte állt bűnbánó arccal.

-      Bocsáss meg nekem!

-      Ugyan miért?

-      Mert megkértem Clodeot, hogy ha lehet alaposan hupáljon el.

-      Semmi probléma, amint látod nem jött össze neki!

-      De akkor is rosszat tettem ezzel…

-      Csitt! Ne szólj többet! Nem haragszom rád! – ezzel közelebb lépett hozzá, átkulcsolta derekán a kezét és magához szorította.

Karaynak elállt a szava is hirtelen. Dave úgy ölelte magához mintha nem lenne már holnap. Nem akart ráismerni Karay. Nem értette, hogy mi történik most. Vajon miért is szoríthatja ilyen szorosan.

-      Dave! Attól hogy én is halhatatlan vagyok, még szükségem van egy kis levegőre is! Megfojtasz!

-      Bocsáss meg nekem! Nem állt szándékomban.

-      Mi lelt téged? Így még sosem öleltél át. Bár meg kell vallani, ha nem lenne szükségem a levegőre, akkor örökre a karjaidban maradnék, mert jól eső ölelés volt ez. – és ezzel egy vad forró csókot nyomorr a srác ajkaira, amit csak a közeledő léptek zaja szakított félbe.

-      Ó, bocsi a zavarásért! Nem akartam zavarni csak hát… - próbálta magát Cornelia kihúzni e kényes helyzetből.

-      Ne mentegetőzz! Gyere csak nyugodtan be! – szólt mosolyogva Karay.

-      Bocsi még egyszer!

-      Semmi baj.

Dave volt az most, aki nem jutott szóhoz meglepetésében és csak bambult maga elé.

-      Daveet meg mi lőtte, hogy így lemerevedett?

-      Hát láthattad az elöbb. Úgy tűnik most kapta az első csókot.

-      Hihi! Na, akkor nem is zavarok tovább!

-      Mellékesen megjegyzem! Nem csak lemerevedett, hanem lent is merevedett! Hihihi!

-      Hehehe! Te kis huncut!

-      Én?! Á dehogy! – kacsintott csintalanul.

-      Na, jó, most már tényleg megyek! Ja és ajánlom, csukjátok be az ajtót, vagy legalább vonuljatok el máshová, nehogy valaki más is rajta kapjon titeket!

-      Köszi!

-      Jó szórakozást!

-      Meglesz!

Ezzel Cornelia is eltűnt a folyosón. Karay egyből becsukta az ajtót és kihasználva Dave meglepődését falhoz lökte. Lassan elkezdte vetkőztetni miközben csókolgatta a teste minden elő villanó fedetlen porcikáját. Elöbb a Kabátját, a páncélját majd az ingjét, a csizmáit, és a nadrágját vetette le. Már csak fehérnemű volt rajta mikor Dave magához tért. Egyenesen a plafonra ugrott ijedtében.

-      Te meg mit csinálsz?

-      Nyugi! Bezártam az ajtót! Gyere le onnan és megtudod, mit csinálok még!

-      Eszem ágában sincs lejönni! Inkább add fel a nadrágom és az ingem! A többiért már lemegyek.

-      Hát akkor ott fogsz éjszakázni, ha ezek nélkül nem jössz le! Akarom mondani, nappalozni.

-      Ne csináld már! Kérlek, add fel a ruháim!

-      Majd lejössz érte, ha kell! – és ezzel elkezdte magáról is lassan ledobálni a ruháit.

Lassan gombolgatta ki a blúzát miközben cirógatta magát kezeivel és játszott hajával. Amint lekerült róla a blúz a cipőit rúgta a sarokba. Ezután következett a nadrágja. A feszes farmert elöbb kigombolta majd hívogatóan elkezdte lehúzni a zipzárt rajta. Amint ez is lekerült róla kihúzta az egyik széket és feltette rá a bal lábát, amiről finom, lágy mozdulatokkal kezdte lehámozni a combharisnyáját. Majd ugyanezt megismételte a másik lábán is miközben hívogató szemekkel tekintett Davere. Dave lélegzete elállt attól, amit látott. Pedig már látta meztelenül a lányt, csakhogy azelött sosem mutatta meg neki ezt az oldalát a lány. Mivel még mindig a plafonba kapaszkodott Karay lassan alá sétált és elkezdte a melltartóját kikapcsolni. Amint lekerült róla az egyik felét fogva Dave nyakába dobta, hogy azzal szedje le onnan. Dave makacsul ragaszkodott a plafonhoz és a világ minden kincsiért sem engedte volna el azt.

<<< Előző   Következő >>>