-      Szerbusz! Hát te? Hogy hogy ilyen későn?

-      Kettőt találhatsz te kis tigris! – Ezzel beljebb lökte az ajtóból. – Látom átöltöztél már egy másik hacukába, de ez sem véd meg tőlem!

-      Na, hát téged meg mi ütött? Nem viselkedtél te még így velem.

-      Szánom bánom a bűneim és a bocsánatodért jöttem esedezni.

-      Igen? És akkor mi volt az a jelente lent az előtérben?

-      Csak a látszat kedvéért!

-      Miféle látszat?

-      Hát a múltkori miatt mikor alád rúgtam, de már megbántam. Kiengesztelhetnélek valahogy? – és lassan a mellettük álló székre lökte és az ölébe ült.

-      Szerinted ilyen könnyen megbocsátok?

-      Hát, ha nem, akkor majd rádolgozok kicsit. – és ezzel az egyik válláról lassan lecsúsztatta a köntösét.

-      Ez még nem lesz elég ahoz hogy kiengesztelj.

-      Hát, akkor mit szeretnél Tigris? – mondta miközben még szorosabban hozzá bújt a hátával.

-      Hát, improvizálj! Majd eldől, hogy elég lesz-e a kiengesztelésemre.

-      Hát, ahogy akarod! – Ezzel felállt és lassan az ágyhoz lépett. – De akkor gyere át ide! Itt kényelmesebb!

Clode lassan felállt és a szemei már vörösen izzottak a vágytól miközben az ágy felé vette az irányt. Lassan a haja is elvörösödött miközben elterült az ágyon. Cornelia lassan kúszott fel a lábától egészen a derekáig és minden egyes centiméteren ahol megfordult a ruháitól megszabadította őt. Mikor felért a csípőjére ott helyet. Amikor szétnyitotta két pár bilincset pillantott meg. Lassan elő vette őket és félre tette.

-      Azt hiszem ez egy hasznos dolog lesz.

-      Talán igen, talán nem. – válaszolta Clode.

Most már Clode ingét kezdte gombolgatni. Mikor kigombolta a mellkasán régi csúnya sebhelyeket pillantott meg melyeken lassan óvatosan végig simította kezét.

-      Hát te meg hol szerezted ezeket én tigriském?

-      Sok ellenségem volt, akikkel nem tudtam egyről a kettőre jutni és hát muszáj volt eldönteni, hogy kinek is van igaza!

-      Jaj, szegénykém! Most remélem, megfeledkezel ezekről az ellenségeidről és átadod magad az ösztöneidnek és az érzéseknek!

Clode nem válaszolt csak hagyta, hogy kényeztesse őt a lány. A lány lassan elkezdte kikötni a köntösét, ahogy haladt lefelé a köntöse úgy nyílt egyre jobban ki és csúszott le bársonyos bőrén. Mikor az utolsó kötőt is kioldotta akkor egy könnyed mozdulattal hátra dobta a köntöst. Ezek után Clode a bilincsekért nyúlt és a lányt maga alá kényszerítette. A lány huncutul elmosolyodott.

-      Szóval te így szeretnéd?

Clode rezzenéstelen arccal elkezdte a karpereceket a kezeire majd az ágyhoz pattintani, választ viszont nem adott. Mikor a lány már képtelen lett volna menekülni egyszerűen lemászott róla és elkezdett öltözni. A lány értetlenül nézett a srácra. Aztán elkezdett a bilincsekkel vacakolni, de akárhogy rángatta azok csak nem engedték.

-      Most meg mi van? Talán nem kívánsz engem?

-      Aranyom! Láttam mennyit gurítottál le a vacsorán és csak az alkohol beszél belőled. – Ezzel ráterítette a takarót fedetlen bájaira. – Én nagyon is kívánlak, de csak józanul! Nem arra vagyok kíváncsi, hogy mire tudlak rászedni, ha ittál, mert akkor már réges-régen leitattalak volna. Majd ha kialszod magad, újra tárgyalhatjuk ezt a dolgot! Én meg addig leheveredek a földre.

-      Legalább feküdj mellém! Ne a földön aludj! Már úgy sem tudok semmit se tenni veled! Gyere fel ide!

-      Inkább a földet választom, mert a végén még túl nagy lenne a kísértés. Amúgy is az eddigi harcaim folyamán már aludtam sokkal rosszabb helyen is, mint a padló.

-      Követelem, hogy engedj el! – kiáltott rá Clodera miközben a bilincseit rángatta.

-      Ha ezt nem hagyod abba, akkor felvered az egész házat. Szeretnéd, ha ide csődülne és mindenki és látná, hogy mire készültél? Szerintem mindenkinek meg lenne a maga véleménye rólad!

<<< Előző   Következő >>>