-      Te, hogy hogy ilyen csinos most? Mi ütött bele?

-      Á semmi, csak éppen Karayval szórakoztak egy kicsit.

-      Igen? És mit szólna szerinted, hogy ha megsimogatnám a fenekét ismét? – súgta oda Davenek Clode.

-      Hát, ha szeretnéd, hogy megint emlékeztesselek rá, hogy nem vagyok olyan könnyűvérű lány, mint aminek szeretnél akkor csak nyugodtan! Egyébként a fülem még jó! – nevetett fel Cornelia.

-      Azt inkább kihagynám!

-      Ne incselkedj vele, mert te húzod a rövidebbet! – Kacagott Dave.

-      Kösz, hogy legalább te a pártomat fogod. – gúnyolódott Clode.

-      Legyetek szívesek ne veszekedjetek! – vágott közbe Karay.

-      Igazad van! Inkább menjük beljebb! Egyébként hogy-hogy most csak úgy bekukkantasz hozzám? Nem, mint ha nem örülnék, de már évek óta nem láttalak.

-      Hát a születésnapodra gondoltam eljövök, mert már gondolom, unod a képeslapokat.

-      Hát szó mi szó már nem igazán vidít fel, ha valamelyik ismerősöm csak képeslapot küld.

-      Nini! Mifene, hogy most nem csaptál egy olyan csupa csicsa bulit, mit szoktál? – Kérdezte meg Clode mikor az ebédlőbe értek.

-      Most már nem igazán vagyok oda a fényűző bulikért, mint régen.

-      Csak nem azért mert már nincsen kissebségi komplexusod a tested miatt?

-      Ezt még egyszer meg ne halljam!!!

-      Jól van, jól van!

A lányok Daveék mögött rendkívül jól szórakoztak miközben ők marták egymást, de csak úgy barátilag. Lassan elköltöttek egy kellemes lakomát. És Dave megkérdezte barátját:

-      Itt maradsz egy darabig vagy sietsz ismételten el valamerre?

-      Mivel otthon felejtettem a 10000 faktoros napolajam azt hiszem, hogy kibírok egy nappalt itt is. – viccelődött Clode.

-      Na de most komolyan kérdem! Hosszabb ideig szándékozol maradni?

-      Hát talán maradhatok néhány napot. Most úgy sincs semmi feladatom.

-      Remek akkor elő készíttetem a szobádat. Tudod, nálam mindig van egy szoba számodra fent tartva, mert fene tudja, mikor esel éppen be hozzám.

-      Köszi, ez kedves! De azért általában szólok mielött betoppannék csak most meg szerettelek volna meglepni.

-      Hát, sikerült!

-      Reméltem is…

-      Na, szerintem jó lenne lassan megkeresni azt a szobát, hogy mindenki mehessen a saját helyére, mert már nem igen tudom nyitva tartani a szemeimet.

-      Hihi, na, mi a helyzet kisöreg? Csak nem elfáradtál? Régen bezzeg úgy kellett lelőni, hogy menj már ágyba.

-      Na, jó, de az idők változnak és velük együtt én is.

-      Rég hallottam ilyen bölcs dolgot tőled!

Ekkor oda hajolt Karayhoz és a fülébe suttogta:

-      Miattad változott meg ennyire? Ha igen akkor nagyon jó munkát végeztél!

-      Én nem csináltam vele semmit.

-      Kivel nem csináltál semmit? – faggatózott Dave.

-      Senkivel! Nem rólad van szó! – vágta ki magát Clode.

-      Akkor jó!

Ezzel el is indultak az emeletre. Mikor felértek Dave megmutatta a szobáját Clodenak aztán elindult a sajátja felé. Őt szorosan követte Karay miközben Cornelia elindult le a földszintre a saját szobájába. Hajnalhasadásra a kastély elcsendesedett. Lassan de biztosan nyugovóra tért mindenki vagy legalábbis a saját szobájában foglalta el magát. Egyszer csak Clode fülét halk léptek susogása ütötte meg. A léptek egyre csak közeledtek felé majd megálltak az ajtaja elött. Halk kopogás hallatszik, de ő nem válaszol. Ismételten kopogtatnak már valamivel hangosabban. Lassan odalép az ajtóhoz és kinyitja. Legnagyobb meglepetésére Cornelia állt az ajtó elött egy csinos testhez simuló smaragdzöld köntösben. Lehetett látni, hogy a köntös alatt nem sok minden van már és a tekintete is eléggé csíntalan volt.

<<< Előző   Következő >>>