-      Nos, Leo! Készen állsz?

-      Igen!

-      Rendben akkor első vérig megy a harc. Ne fogd vissza magad!

-      Te képes lennél engem megsebesíteni?

-      A bolhazsákok is simán kettévágnának minden lelkiismeret-furdalás nélkül!

-      Rendben akkor készülj egy hosszú pihenésre, mert most mész a korházba!

-      Na, azt majd meglátjuk! Harcra fel!

Ekkor Leo Siriusnak támadt, mivel Siriust meglepte a támadás félre kellett ugrania. Leo ezen felbuzdulva továbbra is támad. Sirius a harcok során már rengeteg tapasztalatot szerzett, de mégis védekezéshez kell, hogy folyamodjon. Csodálkozik is, hogy öccse milyen hamar megtanulta uralni az erejét, milyen fürge és milyen jó kardforgató. De lassan kezdi felvenni öccse támadásainak ritmusát így már a kardját sem kell felemelnie a védekezéshez. Mikor már egy ideje gyakoroltak így szólt:

-      Na, jó, a támadásaid meglepően jók, de most jobb, ha védekezel! – és ezzel a mondattal félre ugrott Leo utolsó támadása elöl aztán ellentámadásba kezdett.

Leo alig tudta bátyja támadásait elkerülni. de lassan bele jött, és ő is képes volt már félre ugrani a támadások elöl. A csata hevében észre sem vették amint a többiek szájtátva nézik a harcukat. Az egész küzdő térről mindenki köréjük gyűlt és a harcukat figyelték. A villámok sebességével mozogtak, szemmel alig lehetett követni mozdulataikat. Mindketten élvezték a harcot, de minden csatának egyszer vége szakad, ahogy ennek is, Sirius felülkerekedett amint elő húzta a Wakizashiját mert így már nála is két fegyver volt. Mivel ő már megszokta a kétkezes harcot így már nem jelentett ellenfelet számára az öccse. Egyetlen mozdulattal kiütötte kezeiből fegyvereit és a pengéket a torkához szorította.

-      Remélem világos, hogy ezt a meccset én nyertem?

-      Nem egészen! – válaszolta és hátra ugorva elő vette a két tőrt az övéből aztán a bátyja felé hajította őket.

Az egyiket még el tudja kerülni, de a másikba pont bele ugrik. Felordít fájdalmában és elesik. A tőr pont a térdét találta el.

-      Én megmondtam, hogy ma még korházba kerülsz! – vigyorog Leo.

-      Azt kötve hiszem! – és amikor kihúzta a fegyvert a lábából a seb lassan gyógyulni kezdett. – Talán elfelejtetted, hogy gyorsabban regenerálódik a vámpírok faja, mint az embereké?

-      Ez kiment a fejemből.

-      De elismerésem! Ilyen jó harcban már régen volt részem és alaposan meg is izzasztottál.

A közönségük tapsviharba tör ki. Ekkor veszik csak észre, hogy mily népes kis csapat gyűlt köréjük.

-      Na, jó akkor irány a „céllövölde”!

-      Remek! Ott is lepipállak!

-      Sajnállak de most egyedül kell menned

-      Én az irányító pultból vezérlem majd a célokat. Ja, és még valami! Van bent némi meglepetés is. Hehehe!

-      Remélem, hogy nem harap.

-      Ezt nem hinném. – és amint Leo belépett az ajtón, ami bezárult mögötte halkan hozzá tette: - Nem lesz esélye.

A célokat szépen kilőtte Leo bár a célzásán eleinte volt mit javítani, de egészen bele jött. Lassan kezdett benne felébredni az ősi vadász ösztön már a látása is tökéletes volt a korom sötét szobában. Egyszer csak egy furcsa szag ütötte meg az orrát és halk lépteket hallott meg.

-      Sirius! Valami furcsát érzek és lépéseket hallok. Ki van itt bent rajtam kívül?

-      Ő a meglepetés!

-      Csak azt ne mond, hogy egy rühes korcs van idebent!

-      Sajnállak, de ez van. Én is kaptam egyet és nekem már lőszerem sem volt. Neked van még?

-      Csak fél tár.

-      Hehehe! Az bőven elég csak most már tényleg jól kell céloznod és nem mellé lőni, mint a céltábláknál! Csak a szív és fejtalálatokra összpontosíts és akkor hamar végzel vele, csak egy kupac hamu marad a végére.

-      Rendben, köszi a tippeket!

És ezzel el is indult vadászni a bestiára. Sajnos óvatlan volt, így nem vette észre, ahogy a fenevad hátulról közelített. Mikor már szinte a nyakába lihegett csak akkor vette észre, pedig a hallása eddig remek volt, most viszont talán a túlzott magabiztosság rovására ment érzékeinek. Alig tudott félre ugrani a fenevad elől és így is csúnyán felsértette az a hasát. A maradék lőszert felhasználva próbálta megölni a vérfarkast, de most is pontatlan volt. A farkas ismételten támadt. Mikor azonban rávetette magát a kölyökre felvonyított és kimúlt. Sirius állt a tetem mögött kezében kivont karddal, amiről a farkas vére csepegett.

-      Jól vagy öcsém?

-      Nem egészen. - mondta elcsukló hangon és elájult.

Sirius azonnal felvette és villám léptekkel vitte az orvosi szobába. Az ápolók rögvest kezelésbe vették. Három órán át küzdöttek mire sikerült az állapotát stabillá tenni ahonnan már maga is felépülhet. Sirius aggódva járt kelt a folyosón attól félve, hogy ismét elveszti öccsét, de most végleg. Elektra is feltűnt és aggódó hangon szólt:

-      Szia édesem! Mi a baj?

-      Az öcsém… Az öcsémből… belőle is vámpír lett.

-      És ezzel mi a baj?

-      Majdnem meg… megöltem a kiképzés alatt. Lehet, hogy… talán így is későn érkeztem.

Ekkor Elektra átkarolta Siriust és halkan a fülébe suttogta:

-      Nem lesz semmi baj! Rendbe fog jönni!

Ez némileg megnyugtatta Siriust, de még most is feldúlt volt. Néhány óra múltán Leo ébredezni kezdett, de még kába volt fájdalomcsillapítóktól. Mikor nagy nehezen kitámolygott a szobából Sirius fellélegzett és azonnal átölelte. 

<<< Előző   Következő >>>