Ekkor ismét elájul. Nincs mit tenni, az ölembe veszem, és a kocsiig viszem. Mikor oda érek, óvatosan behelyezem az ülésre és bekötöm. Amilyen gyorsa lehet, biztonságba kell helyeznem! Ez járt csak a fejemben. Nem gondolkoztam túl sokat és szabályt szegtem, mert haza vittem a többi vámpír közé. De nem ez érdekelt akkor, hanem hogy biztonságban legyen. Az ajtót bezártam magam után mikor a szobámba vittem és óvatosan ébresztgettem. A fogaim már visszahúztam, hogy meg ne ijesszem. Kis idő múlva felébredt végre.

-          Hol vagyok?

-          Biztonságban.

-          Olyan rosszat álmodtam.

-          Sajnálom, de az nem álom volt.

-          Akkor te tényleg vámpír vagy?

-          Igen, de kérlek, ne ájulj el ismét! Sokáig kellett most is ébresztgetni téged.

-          Akkor te most meg fogsz ölni?

-          Nem!

-          Akkor mit akarsz? Át akarsz változtatni?

Hát ez az, amit az emberi lelkem nem engedett volna, mert akkor tudom, hogy mekkora bajba kerülne hisz én is abban vagyok.

-          Nem, csak szeretnélek biztonságban tudni. Majd megkérdezem a többieket, hogy mi legyen veled. De ne félj, nem hagyom, hogy bántódásod essen.

-          Akkor most én egy vámpírokkal teli házban vagyok?

-          Attól tartok igen. Nem tudnál segíteni? Úgyis ápoló akartál lenni. Az egyik sebbe bele tört a kard hegye, és ha nem húzod ki, akkor nem fog begyógyulni.

-          De az nem fáj neked?

-          Jobban fáj, ha bent van.

-          Jó akkor adj fertőtlenítőt és egy csipeszt és feküdj az ágyra!

-          Rendben, itt is van, tessék.

Közelebb húzta a lámpát, hogy jobban lásson és finoman kiszedte a töredéket belőlem. De amint kint volt a darab ismét elájult. Ekkor vettem észre a fején a sebet, amiért biztos sok vért vesztett már. Döntenem kellett! Vagy hagyom meghalni vagy vámpírrá teszem. Próbáltam még egy ideig élesztgetni, hogy legalább ő döntse el, de nem ment. Így mégis az mellett döntöttem, hogy megmentem, hisz még mindig szerettem. A háta közepéig érő hosszú barna haját finoman félre húztam és megharaptam a nyakát. A vére méz édes volt. Édesebb, mint bármi, amit eddig éreztem. De hirtelen feleszméltem, ha ezt így folytatom én ölöm meg. Ekkor elengedtem és vártam az ébredését. Pár órába telt, amíg magához tért, de legalább élt. Mikor kinyitotta zöld szemeit, nyak és fejfájásra panaszkodott. A fejfájás természetes volt, hiszen csúnyán beütötte a fejét. De a nyaka miattam fáj. Nem is tudtam, hogy magyarázzam meg neki, hogy mi is történt. De végül bele kezdtem.

-          Elektra! A fejfájásod természetes. Beütötted a fejed és volt egy csúnya seb is rajta.

-          Hogyhogy csak volt? És mi van a nyakfájásommal?

-          A nyakfájásod az utolsó ájulásod és a fejfájásod miatt van. Nem tudtalak megkérdezni, hogy akarod-e azt hogy megmentselek, mert nem voltál eszméletednél, és ha nem haraplak meg, akkor mostanra rég halott lennél.

-          Szóval mégis csak vámpírt csináltál belőlem.

-          De csak, hogy életben maradj.

-          És ha nem akartam?

-          Akkor hibáztam.

Ekkor int a kezével, hogy üljek mellé az ágyon. Mikor oda értem egyszerűen magára rántott. Epekedve vártam ezt a pillanatot, de nem gondoltam volna, hogy pont most fog megtörténni. Egy forró csókkal kezdődött minden és a vége ismét az ágy lett. Talán ez szokás a vámpíroknál, hogy akit átváltoztatnak, azt ágyba is viszik? Akkor én sem lógok ki a sorból tehát semmi baj. Nyugtattam magam. Hisz mégis csak kiskorú volt és én meg már régen nagykorúnak számítottam. Reggel mikor felébredtem ő még mellettem aludt. Így óvatosan kimásztam az ágyból, hogy fel ne keltsem és a konyhába igyekeztem. De ahogy ajtót nyitottam Ilina ált előttem. Eléggé ideges volt a tekintete. Megragadta a karom és kirántott a szobából. Aztán befogta a szám és halkan becsukta az ajtót.

<<< Előző   Következő >>>