-          Menyi időm van gondolkozni?

-          Hát kb. 10 másodperc, amiből már 5 letelt!

-          Ez nem vicces.

-          De komolyan gondoltam.

-          És fájni fog?

-          Kicsit.

-          Hát jó akkor tégy vámpírrá!

-          Jól meggondoltad? Ez azzal jár, hogy soha többé nem fogod látni a napfényt és a családod.

-          Jól meggondoltam, tégy vámpírrá!

-          Hát legyen! - és belém harap.

Fájdalmat érzek a nyakamon, de nem olyat mintha megharapott volna valaki. Ez teljesen más érzés, az egész testem átjárja a fájdalom. Érzem, hogy lassan megszűnök ember lenni.

-          Az eddigi áldozataim közül neked a legédesebb a véred.

A szája szélén látszik még egy pár csepp a véremből. Nem tudok ellenállni a vér látványának. Óvatosan lenyalom a szájáról és megcsókolom. Mivel én még nem egészen tudom uralni a hatalmat, amit kaptam, felsértem a fogaimmal az ajkait.

-           Tényleg édes a vérem, de a tiéd is.

-          Semmi baj majd meg tanulod uralni az erőd.

Óvatosan leveszem a melltartóját és az ágyra döntöm, így felülre kerülök. Ezek után a nyakától csókokkal elindulva azt a falatnyi fehérneműt, ami még a testét takarja, a fogaimmal húzom le róla, ügyelve, hogy ne sértsem fel a bársonyos puhaságú bőrét.

-          Na, látod, bele tanulsz az erődbe. – mondja és egy hirtelen mozdulattal fölém kerül.

-          De ehhez jó tanárra van szükségem.

-          Azt megkaphatod!

Az új életem és egy vad éjszaka kezdete volt ez! Másnap mikor felébredtem nem ugyanabban az ágyban találtam magam és egyedül voltam. Talán álmodtam volna? De nem mert amikor ajtót nyitottam egy talpig páncélba öltözött fegyveres vámpír ált az ajtó másik oldalán. Kicsit viccesen festett egy vámpír körszakállal, barna haja kivillant a sisakja alól, körülbelül a válláig érhetett. Ami különös volt benne az a szeme volt, az egyik szeme kék volt a másik pedig zöld. Most végem, biztos az ő barátnőjével töltöttem az éjszakát és most bosszút áll érte. De ő kedvesen rám köszönt.

-          Szerbusz Sirius!

-          Szerbusz! Te ki vagy és honnan tudod a nevem?

-          A barátaim csak Artúrnak szólítanak. Kérlek, szólíts így te is. - és ezzel a mondattal belép a szobába.

A sarokban álló hűtőszekrényhez igyekszik.

-          Gondolom éhes vagy.

-          Hát nem tagadom, eléggé.

-          Nem csodálom hisz te most váltál közénk valóvá.

-          Na, ja, de, hogy és miért kerültem ide?

-          Ha ott hagyott volna Ilina akkor most egy kupac hamu lennél. A nap első sugarai porrá égettek volna.

-          Ezért hálás is vagyok neki.

Elővesz két poharat és megtölti őket vérrel.

-          Tessék, igyál, ez elveszi az éhséged.

-          Az biztos, mert már most elvette.

-          Pedig én úgy hallottam, hogy tegnap nem volt ellenedre a vér.

-          Na, jó, de ezen túl csak ezt ihatom?

-          El kell, hogy szomorítsalak, az emberi ételek nem fogják csillapítani éhséged.

-          Valahogy éreztem, hogy ezt mondod. Miért vagy talpig páncélban és fegyverben?

-          Mert vannak a vámpíroknak ellenségeik is és Ilina egy küldetésből visszafelé jövet kért meg, hogy vigyázzak rád.

-          Ellenségek? Miféle ellenségekről beszélsz?

-          Szám szerint csak egy ellensége van a vámpírok fajának. A vérfarkasok népe.

-          Na, ne! Tudtam, hogy lesz hátulütője az örök életnek. Túl szép volt, hogy igaz legyen.

-          Hát ez van barátocskám. Ha megittad, akkor lemegyünk a fegyverterembe.

-          Frankó! Ezek szerint mindjárt irány a mélyvíz?

-          Nem. Csak kezdetét veszi a kiképzés.

-          Remek. Akkor irány a fegyverterem. – sóhajtok keserűen.

Egy hosszú sötét és homályos folyosón megyünk végig, mire elérkezünk egy ajtóhoz.

-          Klaudius kinyithatod az ajtót! Meghoztam a „friss húst”! – és felnevet saját viccén.

-          Friss hús? Ez én lennék?

-          Igen, rád utaltam ezzel.

-          Remek. – sóhajtok.

Ekkor az egyik oldalfal átlátszóvá válik és egy széles vigyorral ajtót nyit nekünk a vámpír. Ő bizonyára Klaudius.

-          Nos, elsőnek válassz fegyvert!

-          Remek, akkor lássuk a választékot!

Egy hatalmas szóba telis tele van különböző fegyverekkel. Itt biztos megtalálom, ami kézre áll.

-          Hát azt hiszem megtaláltam a nekem valót.

-          Igen? Máris? És mi lenne az?

Ekkor egy Katanát mutatok neki.

-           Jó ízlésed van kölyök! Én viszont jobb szeretem a brutálisabb fegyvereket.

-          Ezt már én is észrevettem a hátadon található hatalmas pallos méretéből!

-          Na, jó, akkor ideje lőfegyver után nézni!

-          Azt hiszem, én tudom, milyet szeretnék.

-          Na, mond!

-          Nincs véletlenül Desert Eagle raktáron?

-          Dehogy nincs! Látom, értesz a fegyverekhez. Használni is tudod?

-          Majd meglátjuk.

-          Rendben akkor irány a gyakorló terem. A vívással kezdjük.

-          Felőlem. Csak a szabályokat tisztázd előbb!

-          Első vérig megy a csata.

-          Ettől féltem. – azt hiszem, hogy most jön még a java.

-          Készen állsz?

-          Igen!

-          Akkor irány a gyakorló tér!

Amint a gyakorló térre léptem, elállt a lélegzetem. Egy hatalmas tér a föld alatt, ami tele van vámpírokkal, akik épp edzenek. Ilyet álmomban sem képzeltem volna.

-          Ez hatalmas!

-          Miért mit képzeltél?

-          Hát egy kicsit kiesebbnek hittem.

-          Ez csak a vívó aréna. A „céllövöldét” még nem is láttad.

-          Na, jól van, most már menj a fenébe a felvágásoddal!

-          Akkor most lesz harc vagy itt fogunk beszélgetni?

-          Rajtam ne múljon! Ránts kardot! – és én is előrántom sajátom.

Nem is szórakozik Artúr sokáig, egyből nekem esik. Védekezésre kényszerülök. Hatalmas pallosát alig tudom eltéríteni. De végre eljön, az én időm miután el tudok hajolni az egyik ütése elől. Ellentámadást indítok. Most már neki kell védekeznie, de mivel ő gyakorlottabb egyszerűen félre tud ugrani minden csapásom elől. A csata hevében kezdtem végre uralmam alá hajtani az új erőm és így egyre erőssebek és pontosabbak lettek a csapásaim. Végre a kardját is kell használnia a védekezésre. Az utolsó csapásom el is dönti a harcot. Már nem érdekelnek a szabályok, mert pipa vagyok a sok elterelt csapástól. Egy felülről indított vágást intézek irányába, amivel simán kettéhasítanám. De ő a kardját az enyém útjába állítja. De ezzel csak más irányba tudja terelni a csapást és így is kettétörik a kardja. Egy csúnya hosszú sebet ütök a mellkasán. Ekkor Artúr a fájdalomtól felordítva térdre rogy. Most eszmélek fel, hogy mit tettem. De ő megnyugtat:

-           Ne aggódj ez csak felszíni sérülés.

-          Biztos? Elég csúnyán néz ki.

-          Elfelejted, hogy én is vámpír vagyok? A sebeim gyorsan gyógyulnak.

És mire a beszélgetés végére értünk, a sebe nyomtalanul eltűnt.

-          Akkor jöhet a lőgyakorlat?

-          Csak ha nem egymásra lövünk!

-          Ettől nem kell tartanod.

-          Egyébként milyen lőszert használunk a farkasok ellen?

-          Volfram- Karbid lőszert ezüst-nitrát töltettel.

-          Az szép! Az még a golyóálló mellényt is átüti.

-          Pont ezért a Volfram- Karbid lőszer így a páncélzatuk is könnyen kilyukad akár a bundájuk. Hehe!

-          Na, jó, akkor mutasd az utat a „céllövöldéhez”!

-          Erre gyere! – int nekem és elindul egy másik folyosó irányába.

Ez a folyosó sokkal rövidebb, mint az előző és a végén már nekünk kell ajtót nyitni. Nem is csoda hisz a gyakorló térről nyílik, és azt már őrzik.

<<< Előző   Következő >>>