-      Na, te, meg a jófiú 1000 különböző fogalom! Ha nem én lettem volna itt, szó nélkül rájuk mászol, amikor megkérdezik, miért cserébe engeded el őket. Inkább csak hallgass! – gúnyolódott Elektra.

A lányok csak nevettek mikor ezt meghallották és Sirius felé fordultak, aki nem kapott szikrát kedvese megjegyzése után. Úgy állt ott, mint egy régi, rozzant autó, ami beköpte a gyertyát. Mikor kezdett éledezni csak értetlenül ennyit kérdezett halkan:

-      Te komolyan ilyennek hiszel? Ennyire nem bízol bennem?

-      Te buta, én csak felvidítottam a lányokat. Nézd meg hogy az a holt sápadt arcuk most milyen piros pozsgás vérrel teli! Csak egy kicsi nevetés kellett hozzá, te pedig tökéletes nevettető vagy az ilyen helyzetekben.

-      De hisz nem is csináltam semmit…

-      Éppen ez az, az értelmetlen arckifejezésed, ami olyan vicces volt.

-      Köszi szépen! Ez jólesett, már megint eszközként használtál.

-      Ez volt a legkézenfekvőbb eszköze a nevettetésnek! Jut eszembe milyen szép vérrel teli arcuk van! Biztos mennyei lehet a vérük.

-      Elektra! Meg ne próbáld! Ott van a zacskóban, azt idd! – Üvöltötte Sirius miközben megragadta a lányt, aki már indult is Ingrid felé. – Azt hiszem, lányok, nektek hamar el kellene mennetek valahová amég féken tudom tartani.

A lányok rémülten indultak el a korház épülete felé, hátra sem néztek amég be nem értek az ajtón. Mikor beértek és hátra néztek a kis ablakon keresztül látták, ahogy a lány mohón szürcsöli az egyik tasakból a vért Sirius társaságában. A lányokat viszont nem az undor fogta el, hanem egyre kíváncsibban figyelték őket. Kis idő múltán kimerészkedtek az ajtó mögül és onnan figyelték, ahogy szomját csillapította a két vámpír. Egyszer csak a srác egy kósza pillantást vetett az ajtó felé ás mikor látta, hogy a lányok kint vannak az udvaron csak csóválta a fejét, majd egy szemvillantás alatt ott termett elöttük.  Lányok a falig hátráltak, de onnan már nem volt hova menniük. A vámpír a kezeit fölöttük a falon megtámasztotta és csak nézte őket. A száján még egykét vércsepp maradt is, ami lassan csordogált lefelé.

-      Ti nem undorodtok ettől? Más, aki ezt látná már régen elhányta volna magát. Még ha az orvos, ápoló vagy akár boncnok. Ti miért nézitek ezt, olyan kíváncsian mintha tetszene?

-      Hát… tudod… az úgy van… – erőltette ki magából Elena ezt a pár szót.

-      Bökjétek már ki… nem harapok… egyelőre! Hehehe!

A lányok szemére kiült a rémület mikor ezt meghallották.

-      Ne aggódjatok! Csak vicceltem. Szóval miért is érdekel titeket ennyire az, ahogy táplálkozunk?

-      Hát nem is tudjuk csak olyan érdekes és… – kezdte Ingrid.

-      És milyen? – vágott közbe Elektra egy széles vigyorral a képén, ami persze csurom vér volt, aki idő közben ott termett.

-      És igéző, mintha azt sugallná, igyál te is.

-      Ez lehetetlen! Hisz ti nem is vagytok…

-      Elképzelhető kedvesem. Emlékezz csak mit is mondott a vérszerintiekről Artúr.

-      Lehet benne valami, azt hiszem, elmarad a szüleim meglátogatása. Lányok, velünk kell jönnötök!

-      Akkor irány a hotel kijelentkezni?

-      Miféle kijelentkezés? Be sem vagyunk jelentkezve, szólunk Josefnek és irány a tető aztán repülünk vissza Ilinához.

-      Ácsi! Hová akartok vinni minket?

-      Haza a többiekhez, hogy a dokijaink megvizsgáljanak titeket.

-      Nincs valami gyorsteszt, ami eldöntené, hogy egyáltalán veletek kell e mennünk? Meg amúgy is mit akartok megvizsgálni?

-      Lehet, hogy közénk tartoztok.

-      Á az ki van zárva, hogy mi is vérszívók lennénk, hiszen sosem ittunk vért.

-      Gyorstesztet akartok? – kérdezte Elektra.

-      Hát, ha van olyan.

-      Rendben akkor egy egyszerű kérdéssel kezdjük. Kik a szüleitek?

-      A valódi szüleink nem ismerjük, mind a ketten nevelő szülőknél nevelkedtünk.

-      Ez megmagyarázza, hogy miért is vagytok ennyire egyformák. Mégis csak testvérek vagytok.

-      Az ki van zárva.

-      Persze kizárva… na, akkor meséld csak el Ingrid milyen színű a hajad eredetileg? Látom, hogy a tiéd festett.

-      Hát barna.

-      Bővebben?

-      Olyan, mint Elenáé.

-      Na, és miért egyforma a szemetek?

-      Puszta véletlen.

-      És miért is van az, hogy egymás tükörképeinek tűntök?

-      A természet játéka.

-      Na, jó akkor, ha nem tudlak szép szóval meggyőzni titeket, akkor nyújtsátok ide az egyik kezeteket!

-      Miért?

-      Csak nyújtsátok ki, én is kinyújtom.

<<< Előző   Következő >>>