-      Mi legyen az? Úgy sem tudsz olyat mondani, amire szükségem lenne.

-      Biztos vagy benne?

-      Na, mi lenne az, amidre nekem fájna a fogam?

-      Emlékszel még arra a régi párbajpisztoly készletemre, amit sosem adtam neked?

-      Igen!

-      Ha nyersz tiéd!

-      Rendben! És ha te nyernél valami véletlen folytán?

-      Akkor többet nem öcsizel engem, hanem a nevemen szólítsz.

-      Rendben van! Kezet rá!

-      Kezet rá!

És ezzel kezet ráztak aztán mindketten elindultak saját szobájuk irányába. Clodeot követte Cornelia is, de Karay inkább ott maradt egyedül gondolkozni. Mikor már mindenki eltűnt Karay is elindult, de nem Dave után ment, hanem Clode szobája felé vette az irányt. Mikor bekopogott Cornelia nyitott ajtót.

-      Szia, miért jöttél? Nem kellene inkább Daveet bátorítanod?

-      Nem, elég nagy önbizalma van olykor bátorítás nélkül is.

-      Hát akkor mi szél hozott?

-      Beszélni szeretnék Clodeal.

-      Fáradj beljebb! – Szólt Clode az egyik árnyékos sarokból előlépve már teljes fegyverzetbe öltözve. – Remélem, nem arra szeretnél kérni, hogy hagyjam nyerni?

-      Szó sincs erről! Pont az ellenkezőjét akartam kérni! Ha lehet, lásd el a baját alaposan!

-      Hogyan?

-      Jól hallottad!

-      Komolyan gondolod?

-      Igen! Jót fog neki tenni egy kis lecke.

-      Ha te mondod…

-      Hidd el nem fog neki megártani. Ami nem öl meg az csak megerősít! Régen nem harcolt már, jót fog neki tenni egy kis harc, hogy levezesse a benne felgyűlt feszültséget.

-      Rendben van!

Karay ezzel ki is ment a szobából és Dave felé vette az irányt, aki szintén már fel volt öltözve a páncéljába és magára aggatta a fegyvereit is. Közeledett lassan az éjfél. Csak a telihold fénye világította be az udvart. Tiszta felhőmentes volt az ég és lágy szellő fújdogált.  Lassan elindult mind két fiú a szobájából lefelé a lépcsőn és középen találkoztak, de egy szót sem szóltak egymáshoz, hanem folytatták az útjukat tovább lefelé a lépcsőn egészen az udvarig. Mikor kiértek a szökőkúthoz kissé eltávolodtak egymástól. Hideg tekintettel néztek egymásra mikor Clode törte meg a csendet.

-      Készen állsz öcskös?

-      Igen! De ez volt az utolsó, hogy így szólítottál.

-      Búcsúzz el a párbaj pisztolyoktól!

-      Majd kiderül, hogy el kell-e búcsúznom tőlük.

-      Mindent tőlem tanultál, úgy sem fogsz legyőzni!

-      Majd meglátjuk! Én is fejlődtem mióta elváltunk egymástól.

-      Remélem nem lesz unalmas a harc.

-      Én is ezt remélem.

Mind a ketten felnéztek az erkélyen álló két lányra, akik egy selyemkendőt tartottak.

-      Fiuk, ha ez a kendő földet ér, kezdhetitek! A párbaj első vérig megy! – szólt Karay.

-      A szabályok a következők! Nincs homokszórás, lőfegyver használat, és tilos a földön fekvő ellenfelet súlytani. Ha valaki a földre kerül és harcképtelenné válik, akkor fel kell, hogy adja a párbajt. A Fegyvertelen ellenfelet szintén tilos támadni! Ezen kívül, ha valamelyik fél úgy véli, hogy nem képes a harcot folytatni akkor dobja el fegyvereit. És emelje fel az egyik kezét! – sorolta Cornelia a szabályokat.

-      Uraim világosak mindkét fél számára a szabályok? – tette fel a kérdést Karay.

-      Igen! – válaszolták egyszerre.

-      Akkor készüljenek fel!

<<< Előző   Következő >>>