-      Fedezékbe Luna! Elektra ne lőj!

-      Micsoda? Ti vagytok ott Leo? – kérdezte Elektra.

-      Hát miért? Kire számítottál? Talán vendéget vártok?

-      Még jó, hogy el tudtad hárítani a nyilam különben ebbe bele haltál volna.

-      Még jó, hogy elhárítottam, mert olyan hangosan mozgolódtak a fiuk, hogy hallottuk, hogy van itt valaki és készültünk a támadásra csak nem gondoltuk, hogy ti vagytok azok. Egyébként meg kevesebb kölnit használj máskor, mert a nyiladon is érezni lehetett a kölnidet. Szerinted mi alapján követtünk titeket? Egyébként hogyan jutottatok le ide?

-      Egy barlangban Artúr azt tanácsolta Siriusnak, hogy üljön le egy kis időre, mert nagyon sokat zsörtölődött azon, hogy csak dühös macik vannak a barlangokban. Mikor leült máris átesett egy csapóajtón. De nektek miért van farkasvér szagotok? Csak nem ti pucoltátok ki a barlangot?

-      Mi most érkeztünk ide le pár perce csak fent megjelent a tulaj mikor kinyitottuk az ajtót és elég pipa volt ránk. Leot alaposan falhoz is kente, mert a száját jártatta a keze helyett. Én meg elláttam a baját. – válaszolt Luna.

-      Gratulálok öcskös! Már megint csak a szád volt nagy! Nem tanultál semmit sem?

-      Ezt meg hogy érted?

-      Nem emlékszel a kiképzésre? Nem olyan régen volt. Ott is kemény legénynek érezted magad és elég csúnyán végezted.

-      Most jön a több órás hegyi beszéd?

-      Na, már megint a tőled megszokott szemtelenség és arrogancia.

-      Most miért vitatkoztok ti meg? Még mindig kis pisisek vagytok? Kár, hogy nem estek mindjárt egymás torkának. Már csak az hiányozna! – torkolta le a fiukat Elektra.

-      Szerintem is az hiányzik, hogy kardot rántsatok egymás ellen, hátha a nagy csatazajra ide talál néhány farkas és mindkettőtökkel végez.

-      Csend legyen!!! – üvöltöttel el magát Artúr! – ha még egy szót hallok, akkor mindannyitótokat a térdemre fektetlek és elfenekellek!

Mindenki elcsendesedett Artúr hangjára. Mind Artúrt nézték. Artúr ekkor hangosan felnevetett!

-      No lám! Ti még mind gyerekek vagytok!

-      Ez nem volt vicces, de igazad van, nem civakodnunk kellene, hanem a dolgunkat csinálni. – törte meg a csendet Sirius.

-      Végre egy értelmes mondat! Na, akkor mehetünk?

-      Igen, menjünk!

És ezzel el is indult a kiscsapat, hogy a barlang még feltáratlan labirintusát megismerjék. Ahogy egyre mélyebbre jutottak a barlangban lassan a sötétségbe némi fény vegyült és egyre csak világosodott. Mintha lobogó tűz lett volna úgy játszott a fény a falon. Siriusék halkan közelítettek sem a léptüket sem a lélegzetvételüket sem lehetett hallani. Mikor közelebb értek a falon hirtelen két farkas árnyéka jelent meg. Mindenki a földre lapult. Egyszer csak a két árnyék egymás felé fordult és egymásnak estek. Hatalmas csata bontakozott ki a farkasok közt, mintha két veszett kutya összebalhézna az utolsó csonton, ami a kuka mellett hever. A körülöttük lévő farkasok őrjöngtek. Hirtelen elcsendesedtek és ekkor egy mély hang felhördült.

-      Ti meg mi a fenét csináltok itt barmok?! Úgy viselkedtek, mint egy falka veszett kutya! Mégis hogy gondoltátok ezt?

-      Bocsáss meg nekünk Siegfried! – Szólt egy hang és a két farkas árnyéka lassan visszaváltozott emberré. – Csak egy kicsit levezettük a felgyűlt feszültséget.

-      Ha a feszültséget akarjátok levezetni, akkor majd én segítek!

Ekkor az egyik alak mellé oda lépett egy másik árny és egy mozdulattal kardot rántott majd átdöfte. Az átdöfött személy felordított fájdalmában és összerogyott.

-      Remélem segíthettem és már nem vagy annyira feszült.

Válasz nem érkezett.

-      Na, neked is segítsek?

-      Nem kell uram! Megértettük a leckét! – és ezzel oda hajolt a földön fekvő társához, a vállára vette és elvonszolta onnan.

Siriusék az árnyékokból és hangokból egyértelműen le tudták szűrni, hogy ki is itt a főnök. Sirius halkan elő húzott egy tőrt és annak pengéjét tükörként használva bekukkantott a bentiekhez. Lassan körül nézett és visszahúzta a pengét az árnyékba majd eltette és egy nagyot nyelt.

<<< Előző   Következő >>>