Az új hír

-      Most érkeztek meg a felderítő csapatok úrnőm! – mondta az egyik vámpír ahogy Ilina elött féltérdre ereszkedett.

-      És mi hírt hoztak?

-      Újabb nyomra bukkantak, de…

-      De mi?

-      Nem fog tetszeni, hogy merre találták Demetrius nyomát.

-      Ne vacakolj annyit! Inkább mond, hogy merre! Nem vagyok ma türelmes kedvemben.

-      Elnézést Ilina úrnőm! Oroszország felé vezetnek a nyomai.

-      Akkor mire vársz még? Küld ki a következő csoportokat, hogy nézzenek szét Oroszországban!

-      Igenis úrnőm! Indulok!

Mindeközben Leo és Luna a szobájukban egymás karjaiban gabalyodva élvezték az öröklét gyönyöreit. Mikor végre elő bukkantak szobájukból Sirius vigyorogva állt az ajtó elött.

-      Hát te meg minek örülsz? – kérdezte Leo.

-      Na, mi van az ifjú párral? Mikorra várhatjuk az utódokat? – csipkelődött Sirius.

-      Először is: ehez semmi közöd! Másodszor: én is kérdezhetném ugyan ezt tőled és Elektrától! Harmadszor: mióta vagy itt az ajtónk elött?

-      Elég régóta ahoz hogy tudjam mi folyt bent és ne akarjalak megzavarni titeket az új küldetéssel.

-      Miféle küldetésről beszélsz? Tudtommal most szabin vagyunk amég nincs új nyom.

-      Hát éppen ez az! Van új nyom! – vigyorgott Sirius és a szemében ismét lehetett látni a harc szellemét.

-      Na és merre van az a mocskos áruló?

-      Hogy bírjátok a hideget?

-      Hát elég jól, de miért kérded? Csak azt nem mond, hogy a déli sarkra kell menni!

-      Nem egészen oda! – szólalt meg Elektra mikor elő lépett Sirius mögül.

-      Gondolom akkor az északi sark lesz a nyerő. Igaz?

-      Majdnem, de már közel vagy hozzá. Oroszország a célterület.

-      Meg vagytok ti húzatva? Ott legalább mínusz 60 fok van ilyenkor! Nincs az a pénz, amiért én oda menjek! Inkább megyek a takarító brigáddal egy hónapig, minthogy megfagyjak!

-      Szerintem meg van! Luna már ahogy elnézem, készülődik a hidegre. Nézz csak hátra! Már neked is csomagolt egy pár meleg holmit. Szóval még mindig a takarítókkal mennél? – vigyorog Sirius.

-      Menj a fenébe! Te beszélted rá igaz? Tudtad, hogy semmi esetre sem mennék most oda és a hátam mögött rábeszélted, hogy ő menjen, mert akkor én is megyek.

-      Tévedsz drágám! Én akarok menni és csak most hallottam először erről.

-      Na persze!

-      Most miért vagy ennyire durcás?

-      Nem vagyok durcás!

-      Pedig nekem nagyon úgy tűnik! – mosolyodott el Luna.

-      De nem vagyok az!

-      Gyerekek, elég a vitából! – szól közbe Artúr kacagva. – Ha nem hagyjátok abba, szétcsapok köztetek!

-      Te mióta vagy itt? – kérdi Sirius nevetve.

-      Azóta, hogy közöltétek vele a helyszínt.

-      És te kitől tudtad meg?

-      Nekem is megvannak a forrásaim, de amúgy te is jól ismered.

-      Ilina volt az?

-      Nem rá gondoltam! De neked miért mániád az, hogy én mindent tőle tudhatok csak meg?

-      Akkor biztos az a lökött besúgód volt, aki mindig mindenhol ott van. Hogy is hívják? Valami fura neve van. Yamika, vagy Yunikó, vagy…

-      Ne törd a fejed! A végén még megfájdul! A neve pedig Yumichika. – nevetett ismét Artúr.

-      Nagyon vicces vagy! Csak az a baj, hogy elfelejtettem nevetni rajta! Majd szólj, mikor kell nevetni! – Ezzel sarkon fordult és nagy duzzogva elindult a szobája irányába.

A többiek viszont ettől a jelenettől majd megpukkadtak a nevetéstől. Még Elektra sem bírta vissza fogni, hogy el ne nevesse magát. Az egész társaság azon nevetett, hogy mennyire fel lehetett húzni egyetlen mondattal Siriust, aki pont a hidegvéréről híres. Mire abba hagyták a nevetgélést Sirius is előkerült egy hatalmas táskával talpig páncélban és állig felfegyverezve. Mindenki csak nézett, hogy mi a fene lehet nála ekkora táskában. 

Következő >>>