Az ébredés

Hosszú és vad volt az éjszakám. Már idejét sem tudom mikor fáradtam ki így utoljára. A bilincsek még rajtam voltak így képtelen voltam átkarolni a két oldalamon fekvő gyönyörű vámpír ladyt. Hát vártam csendben hogy felébredjenek és kiszabadulhassak a bilincsek fogságából. Nem akartam őket felébreszteni hisz olyan aranyosak voltak alvás közben, már szinte el is feledtették velem hogy én is és ők is vámpírok. Kis idő múlva kezdett ébredezni Ilina. Azt a kócos kis fejét soha sem fogom elfelejteni, ahogy rám nézett nagy barna szemeivel. Csak ennyit mondott:

-      Remélem te is úgy élvezted az estét, ahogy mi!

-      Attól nem kell félned, nekem nagyon tetszett, bár… kicsit meglepett a dolog.

-      Azt mi is észrevettük, de ezért Elektra a bűnös. Ő nem szólt neked előre.

-      Végülis, nem is bánom. De nem szabadítanál ki a bilincsekből? Már nincs rá szükség, hogy az ágyhoz bilincseljetek. Vagy igen?

-      Ki tudja? – mondta huncutul.

Ekkorra már Elektra is ébredezett.

-      Szia, drágám! Remélem, nem haragszol, hogy nem szóltam előre arról, hogy mire készülünk Ilinával!

-      Dehogy haragszom érte. Így egy kicsit meglepett a dolog de…

-      Látom, a bilincsek még a helyén vannak, tehát észre sem vetted, hogy a kulcsok hol vannak.

-      Miért hol vannak?

Ekkor mindketten közelebb hajoltak és ekkor veszem észre, hogy a nyakláncukra egy-egy kulcs van fűzve. De ezt hogy szerezhettem volna meg? Hiszen a kezeim mindvégig le voltak láncolva.

-      Lányok akkor most kiszabadítotok vagy még egy darabig mulattok azon, ahogy tehetettlenűl fekszek az ágyhoz láncolva?

-      Hát nekem kifejezetten tetszik a látvány.

-      Nekem is így nem szökhetsz meg előlünk.

-      Ugyan miért is akarnék szökni?

-      Hát, talán mert félsz, hogy ott folytatjuk ahol abba hagytuk.

Na, ne, ezt nem szeretném, ha megtörténne! Egy szemernyi erőm sem maradt az éjszaka után. De ha ezt tudnák biztos, hogy próbára akarnák tenni, hogy valóban nincs-e több erőm. Ki kell találnom valamit, hogy szabaduljak.

-      És mi lenne, ha csak az egyik kezem szabadítanátok ki.

-      Hát akkor a szabad kezeddel megszerezhetnéd a kulcsok egyikét.

A fenébe! Ilina mindenre gondol? Ekkor kopognak az ajtón. Végre lekerülnek a bilincsek rólam. Felöltözök és irány az ajtó. Mikor résnyire kinyitom, látom, hogy Artúr áll előtte. Gyorsan kisurranok, hogy ne lássa kikkel is töltöttem az éjszakát.

-      Sirius, barátom, mi történt tegnap? Olyan nyúzottnak tűnsz.

-      Hát, ha te is azon mentél volna keresztül, amin én akkor te is nyúzott lennél.

-      Miért mi történt? Csak nem vendéged van?

-      Nem is egy!

-      De úgy emlékszem tegnap 1 valakit hoztál fel magadhoz.

-      Igen a küldetésem kicsit húzóssá vált és Elektrát kellett elhoznom.

-      De hisz ő egy Ember! És te mégis ide hoztad? Ennek Darius nem fog örülni.

-      Már nem ember.

-      Ezt meg hogy érted?

-      Megharaptam.

-      Mondhatom remek! Te sem tudtál uralkodni az érzéseiden!

-      Ha nem teszem, meghal!

-      Na, jó, nem szólok senkinek az esetről.

-      Ha te is kérsz cserébe valamit, akkor hülyét kapok.

-      Miért is kérnék?

-      Huh! Már kezdtem megijedni.

-      Talán valaki más már tud róla?

Ekkor Ilina lép ki az ajtómon.

-      Igen, én már tudok róla! Talán valami problémád van vele?

-      Semmi bajom vele. – mondta Artúr, mert tudta, hogy ha most ellenkezik a következő feladata nagyon nem fog tetszeni.

-      Én is így gondoltam!

Mikor Ilina visszatért saját szobájába, nem tudtam megállni, hogy meg ne kérdezzem Artúrtól, hogy minek is fél Ilinától? Elvégre ő az idősebb vámpír.

 Következő >>>