Új gazdi
Azok közé a „cicák” közé tartoztam, akiket hajdanán kidobtak otthonról, hogy aztán valaki rájuk találjon és egy „menhelyre” dugjon be minket, ahonnan az emberek megvesznek. Ez a menhely mellőzte a ketreceket, de a sötétség és a bezártság-érzés ugyanúgy megmaradt, mintha ketrecek lettek volna. A házban két szoba volt, az egyikben a menhely őre, a másikban mi, a cicák. A kicsiny szobában tízen voltunk összezárva, és hamar összeszoktunk, olyannyira, hogy mikor egyikünket megvették, nyávogtunk és bömböltünk utána, vagy éppen szomorkodva húzódtunk egymáshoz és vártuk, hogy legközelebb melyikünket viszik el.
Hozzánk is mindig érkeztek újak, akiket feltétel nélkül azonnal befogadtunk, és úgy néztünk rá, mintha mindig is velünk lettek volna. Általában hét és tíz közötti létszámban voltunk, és bár nem volt kényelmes ott egymás hegyén-hátán nyomorogni a szűk kis szobában, ahol egyetlen ablak volt a nappali fény egyetlen forrása, ennek ellenére szerettem ott lenni a „testvéreimmel”. Mikor épp játszottam egy másik cicussal, újabb vásárló jött, és nézelődni kezdett közöttünk. Félve csillant fel a szemünk, a férfi ugyanis nagyon gazdagnak nézett ki, és sokáig válogatott közülünk – féltünk, hogy nem csak egyikünket viszik el, hanem sokkal többet, és a többiek itt maradnak. Az őr felé fordult, és halkan, de erélyesen beszélt hozzá.
- Azt kérem, ott – végül rám mutatott hosszú ujjával, melyet fekete bőrkesztyű fedett.
- Biztos, hogy őt? Ő a legfélénkebb – mondta az őr, de a férfi biztos volt a dolgában. Könnyek jelentek meg a szememben, és elbúcsúztam társaimtól, egyikük még meg is nyalta az ajkamat, hogy ne féljek, nem lesz semmi baj, majd szipogva álltam fel, és elindultam a férfi felé. Megálltam tőle két méterre és félénken néztem fel rá, miközben ő rám mosolygott, de a mosolyában találtam valami félelmetest és titokzatosat. Közelebb lépett hozzám, majd megsimította az arcomat, majd a nyakamat is.
- Tökéletes. Mennyi lesz? – kérdezte, de tekintetével rajtam időzött.
- Négyszázezer font – mondta. Ilyen sokat érek? Sosem gondoltam volna magamról, hogy valaki képes értem húsz fontnál többet adni, ezzel szemben a férfi az összegre elmosolyodott.
- Adok ötszázezret, az aprót megtarthatja – mondta, majd az egészet kézpénzben fizette ki! Én csak pislogtam, mennyi pénzt kap értem az őr, de úgy látszik, a férfinek semmi többet nem jelentett egy halom papírkötegnél. Az őr, a régi gazdám adott egy nyakörvet az új gazdám kezébe, amit óvatos finomsággal a nyakamra helyezett, és így már nem szabadulhattam. Egy utolsó pillantást vetettem még társaimra, a régi életemre, majd kisétáltam vele a „menhelyről”.
Beszálltunk egy limuzinba, ez egy olyan autó volt, amit csak hallásból ismertem, és tényleg olyan szép volt, mint amennyire tűnt. Már csak az autó ülése is többet érhetett nálam, és szerintem szebb is volt, épp ezért nem értettem, hogy miért engem vett meg a szebb cicák helyett. Alig mertem leülni, féltem, hogy túlságosan összekoszolom, ezért meghúzódtam a sarokban, és rezzenéstelenül néztem előre. A férfi beült mellém, és ezzel el is indultunk.
- Nos, én vagyok az új gazdád, így hát a megszólítás vagy „gazdám” vagy „uram”, amelyik tetszik. Mást tudnod nem is szükséges, csak azt csinálod, amit én mondok, és királyi életed lesz nálam. Meg foglak tanítani téged egy jó pár dologra, köztük arra is, hogy merj őszinte lenni, így hát válaszolj őszintén nekem mindig.
- Igenis, gazdám – szólaltam meg vékony hangon, mire az a titokzatos mosoly ismét megjelent az arcán.
- Helyes. Látom, a félénkséged ellenére jól vagy nevelve, ez egy jó tulajdonság – mondta, mire halványan elpirultam. Közben kinyitotta az ablakot, és rágyújtott, én pedig a füstre felköhögtem. – Hozzá kell szoknod, hogy a kocsiban és idegesség közben dohányzom.
- Értem, gazdám – prüszköltem fel, majd lassan kezdtem hozzászokni a cigaretta szagához. Mikor aztán elnyomta, ismét megszólalt.
- Hány éves vagy? – kérdezte.
- Nem tudom… - ijedtem meg a kérdésre, ugyanis tényleg nem tudtam válaszolni rá, és féltem, hogy valami történni fog, ha azt mondom, hogy körülbelül húsz lehetek.
- Mint macska, úgy sem tudod?
- Hm, azt hiszem, kettő és fél – válaszoltam félénken.
- Akkor még húsz sem vagy… ah, na, mindegy. Azt hittem, idősebb vagy – mondta, mire elszomorodtam, hogy nem azt kapta, amit várt tőlem.
- Bocsánat… - húztam össze magam még inkább, mire elmosolyodott.
- Ne kérj bocsánatot, nem tehetsz róla. Megérkeztünk – mondta, majd megállt a limuzin, és az inas kinyitotta nekem az ajtót. Csodálkozva néztem rá két pillanatig, majd kiszálltam, a másik oldalon pedig a gazdám, amint neki is kinyitották az ajtót.
- Vettem egy cicát, James. Maga szerint mi legyen a neve?
- Bármit választ neki, uram, biztosan tökéletesen illeni fog rá.
- Persze – mondta vállat rántva, majd megfogta a nyakörvemet és bevezetett a hatalmas házába. Ártatlan és bamba fejjel néztem jobbra és balra, mindenfelé csodás festményeket, garnitúrát, aranyszobrokat és egyéb drága holmikat láttam, miközben a nappalin átjutva elértünk a lépcsőig. A lépcső melletti falon is festmények voltak, arany kerettel, majd felérve egy újabb szobrot is megpillantottam. A gazdám elvitt a folyosó végi szobához, majd kitárta előtte az ajtót, rálátást mutatva egy meseszép szobára.
- Ez az én szobám, és itt fogsz te is lakni ezentúl, velem. Majd körbenézhetsz benne, amennyiszer csak akarsz, de előtte le kell mosni rólad ezt a sok koszt és valami új ruhát is adnom kell rád – mondta, és elindultunk a folyosó másik végére. Közben elhaladtunk egy ajtó előtt, amire ránéztem egy pillanatra. – Ez az öcsém, Michael szobája. Vele ne foglalkozz, nem hinném, hogy kijönnél vele – mondta, majd tovább haladtunk az utolsó ajtóig. Amint benyitott, szemem elé tárult a fürdőszoba: benne jakuzzi, két nagy fürdőkád, és egy zuhanyzófülke is volt. Elállt a lélegzetem is, most már tényleg elég ostobán éreztem magam itt, és rám tört a pánik, ami azt eredményezte, hogy gyorsabban kezdtem szedni a levegőt, a szívverésem pedig annyira felgyorsult, hogy végül elájultam…
Kellemesen langyos közegben ébredtem, amiről lassan az is kiderült, hogy illata is van. Mikor kinyitottam a szememet, egy kéz valami folyékony szappanszerűséget öntött a vízbe, ez árasztotta magából azt a kellemes illatot. A következő percben pedig ugyanaz a kéz – amihez azóta csatlakozott egy másik a másik oldalról – egy másik szappannal fedte be a felsőtestemet, és lassan masszírozni kezdett. Felnyávogtam, és úgy éreztem, hogy álmodok.
- Szerencse, hogy magadhoz tértél – ébresztett fel teljesen a suttogó hang. Mikor rájöttem, milyen intim helyzetben vagyok éppen, hangos nyávogással menekültem a kád másik végébe, és összegubózódva fújtattam, nem kevés vizet kiloccsantva a padlóra tevékenységem közben. – Ne ijedj meg tőlem, csak megmosdattalak, miközben ájult voltál. Nem akartalak James-re bízni, mert neki így is épp elég dolga van a ház körül, úgyhogy levetkőztettelek, és leültem veled a kádban – mivel nem látszott rajtam, hogy elhinném a dolgot, meggyőzően hozzátette – Ennyi történt, ne aggódj.
- Huh… - kissé még izegtem-mozogtam, de egy kicsit megnyugodtam.
- Gyere ide, hadd mossalak meg – mondta kedvesen. Bátortalanul csúsztam oda hozzá és elé ültem. – Tarts ide a karodat – mondta, és én úgy is tettem. Szappant nyomott a kezébe, majd végigsimította vele a karomat, mire jólesően kiült rajtam a libabőr. Miközben a csuklómhoz siklott a keze, csókot nyomott a kézfejemre, mire hátrarántottam a kezemet. – Hozzá kell szoknod a csókjaimhoz, mert sokat fogsz még belőle kapni – mondta, mire elpirultam és ismét kinyújtottam felé a kezemet. Ő egyre feljebb siklott, majd a mellkasomat mosta meg, főleg a mellbimbómnak szánt sok időt, mire éreztem, hogy az egyre keményebb lesz, és valami furcsa érzés haladt át a gyomromban a dörzsölgető mozdulatokra. – Most fordulj háttal nekem, a hátadat is megmosom – mondta, és én pirultan tettem azt, amit mondott. Miközben a hátamat mosta, a habos vizet néztem, a haboktól még a kád alját sem láttam. Egyre lejjebb haladt kis, masszírozó mozdulatokkal, én pedig néha felsóhajtottam, mikor egy-egy görcspontot találtak el ügyes ujjai. Dorombolni kezdtem, már nem is igazán figyeltem, hogy éppen hol jár a keze, sikerült teljesen ellazulnom az érintésétől, és nem akartam, hogy abbahagyja. Egészen addig nem is vettem észre magamat, míg hangosan fel nem nyögtem, ezzel párhuzamosan pedig éreztem, hogy a férfi keze előre csúszva megfogta a merev férfiasságomat és azt kezdte masszírozni.
- Ne! – rázott ki a hideg minden egyes mozdulatára.
- Ne görcsölj… csak masszírozlak – mondta nyugodt hangon, de én nyivákoltam, és már dorombolni is elfelejtettem, annyira féltem tőle.
- Nyüff… - fojtottam magamba egy nyögéssel egybevegyült nyávogást, majd nem bírtam tovább és zokogni kezdtem. Zokogásomnak oka a félelem volt, semmi más, de akkor sem tudtam mit kezdeni az érzéssel. Csak sírtam és sírtam. A gazdám abbahagyta a mozdulatait, és hirtelen átölelt. Karjai nyugtatóan hatottak, és lassan abbahagytam a sírást, majd segített kimászni a kádból és egy köntöst adott rám. Elindultunk a szobánk felé, és míg be nem léptünk, nem is szólalt meg.
- Nos, jól jegyezd meg, hogy itt fogsz lakni. Egy darabig csak velem jöhetsz ki innen, és miután megtanultad, hogy mi hol van ebben a házban, onnantól kezdve meg fogom engedni, hogy a házon belül egyedül is mászkálhass.
- Igenis, gazdám – mormoltam halkan, miközben mindent közelről megnéztem, de semmihez nem nyúltam hozzá, nehogy összetörjem véletlenül.
- Van neved? – jött váratlanul a kérdés, mire ránéztem és nemlegesen ingattam a fejem. – Hm. Akkor Clarence leszel, rendben?
- Rendben, gazdám – válaszoltam, majd leültem az ágyra. Ő mellém ült, majd odahajolt hozzám, és csókot hintett az ajkamra, mire elvörösödve néztem rá.
- Mondtam, hogy sok csókot fogsz kapni tőlem – mondta, mire oldalra pillantottam, és dorombolni kezdtem. Elégedetten nézett rám, és felfogta, hogy vannak félelmeim, amik távol tartanak attól, hogy bármit elviseljek, amit a gazdám csinál. Bár ő a gazdám, és én egy macska vagyok, de egy macskát nem lehet olyan könnyen beleszoktatni egy új környezetbe, mint egy kutyát. Nem tudom, bele fogok-e szokni valaha ebbe a fényűzésbe, egy olyan gazdi közelében, aki mindent gyorsan akar elérni nálam.
- Éhes vagy? – kérdezte, mire megráztam a fejem. – Jó, ha nem, akkor feküdjünk le aludni. Holnap el kell mennünk neked ruhákat venni – mondta. Bólintottam, majd befeküdtem az ágyba, mellém pedig a gazdám. Elfordultam tőle, és minél kijjebb csúsztam az ágyon, de ő átkarolta a derekamat és magához ölelt olyan szorosan, hogy nem tudtam tőle szabadulni. Végül beletörődtem, hogy valószínűleg ezentúl így kell majd aludnom, úgyhogy hagytam magam, és mivel ki voltam merülve, gyorsan el is aludtam.
A másnap nagyon hamar eltelt, és annyi ruhát kaptam, amennyi még életemben nem volt rajtam. A legérdekesebb egy cicafül volt, ami tökéletesen illett az egyik szürke pólómhoz, és a fekete mini nadrágomhoz, amit először felvenni sem akartam, de hiába nyávogtam ellenkezésképpen, végül mégis sikerült rávennie, hogy felvegyem magamra, bár a fülkéből nem léptem ki, csupán a függönyt húztam el nagy unszolásokra. Mikor a gazdám megpillantott, majdnem úgy nézett rám, mint én egy elém rakott húsdarabra, s ezen a ponton elvörösödve húztam vissza a függönyt, de ő ennek ellenére belépett mellém, lefogott, és nem engedett el addig, míg meg nem néztem magamat benne, és amíg ő meg nem nézett alaposan.
- Ugye, hogy jól áll neked? – kérdezte a fülembe suttogva. Elvörösödtem, mivel tényleg jól állt nekem, hiába nem akartam felvenni magamra.
- De…
- Jól áll, vagy nem? Valld be magadnak és nekem is – kényszerített. Farkasszemet néztem magammal, majd megnéztem magamat, aztán lehajtottam a fejemet.
- Igen… de ez…!
- A lényeg, hogy jól áll és kész. Szóval megvesszük – mondta, majd elengedett, és kilépett a fülkéből. Kintről azonban még visszaszólt. – Próbáld fel a másik nadrágot is!
- Igenis, gazdám – mondtam halkabban, majd kezembe vettem a másik nadrágot. Ezzel nem volt semmi bajom, csak az, hogy csípőnadrág volt. De mivel ez nem volt kényelmes, ezért nem vettük meg. Még két nadrágot vettünk, és ehhez válogattunk nyolc felsőt. Mindegyiken volt valami extrém dolog, az elsőből kint volt a hasam, a másik fűzős volt, a harmadik egyszerűen nem tetszett, a negyedik viszont nagyon is, két cicát ábrázolt. A többi négy elviselhető volt, így hét pólót és három nadrágot vittünk haza. Hamar elfáradtam, így aztán a gazdám felkapott az ölébe – amit szintén nagyon elleneztem! – és felvitt az emeletre. Út közben azonban le kellett raknia, mert megjelent egy fiú, akiről először azt hittem, hogy cicus, mint én, de aztán a nevéből rájöttem, hogy ő a gazdám öccse.
- Gerald, hogy hozhattál be egy ilyen állatkát a házba? – nézett rám utálattal.
- Semmi közöd ahhoz, hogy mit csinálok, Michael. Ez ugyanúgy az én házam is, mint a tied. Sőt, én vagyok a rangidős, tehát pláne nincs beleszólásod.
- Ezzel a kis döggel foglalkozol, velem meg nem is törődsz, na, szépen vagyunk – hallatszott Michael hangja, s mintha sértődöttség vegyült volna az utálata mellé. A gazdám hirtelen ott termett előtte, karjával lezárta a menekülési utat előle, és mélyen megcsókolta. Michael nem ellenkezett, sőt, úgy vettem észre, hogy erre vágyott, hiszen átkarolta a gazdám nyakát, és nem is törődve a jelenlétemmel hevesen viszonozta a csókot. Kikerekedett szemekkel néztem hol egyikre, hol másikra, visszafojtottam nyávogásomat, és vele együtt a lélegzetemet is, főleg, mikor a gazdám benyúlt Michael pólója alá, és határozottan haladt felfelé, bizonyára keresett valamit. Értetlenül néztem a cselekvésüket, miközben halkan leültem a földre, és megnyalintottam az ujjamat mosakodás gyanánt.
- Gerald… - nyögött bele a csókba Michael, mire elpirulva oldalra hajtottam a fejemet. Michael keze is megmozdult, ám ő lefelé haladt, egészen addig, míg el nem érte a gazdám nadrágját, majd el is veszett volna benne a kézfeje, ha a gazdám nem állítja meg.
- Először is: a folyosón vagyunk. Másodszor: lehet, hogy Clarence macska, de szerintem pontosan érti, hogy mit csinálunk, és nem szeretném ezt társaságban csinálni. Harmadszor: Be kell őt vinnem a szobámba és vinni neki ennivalót.
- Nyau – nyávogtam helyeslően, majd négykézláb odakúsztam Michael lábához és hozzádörgölőztem, ezzel pedig azt akartam jelezni, hogy én nem érzek ellenszenvet iránta. Ő arrébb lökött, majd kitépte magát a gazdám kezei közül, és bement a szobájába, ezt követően hangosan becsapta maga után az ajtót. Gerald felsóhajtott, majd felsegített a földről és bevezetett a szobájába.
- Itt várj, mindjárt hozok ennivalót – mondta, aztán kiment a szobából. Én várakoztam, bár úgy gondoltam, hogy biztos bemegy előtte Michaelhez, és nem érkezik azonnal ennivaló. Végiggondoltam újra, hogy mit is csináltak az imént, és arra jutottam, hogy elég kétséges, hogy a testvérével így köszönjön. Valószínűleg elég intim kapcsolatban állhatnak egymással, és Michael ezért lehet dühös rám. Remélem, hogy ez elmúlik nála…
Hamarosan megérkezett az ennivalóm, sült pecsenye krumplival, mire megnyaltam az ajkamat, és rögtön felpattantam.
- Gyere ide – bökött fejével az asztal felé, mire leültem egy székre. – Reggel a konyhában megetettelek. Tudod a kést és a villát használni?
- A villát igen, gazdám – pironkodtam, mire letette a tálcát.
- Értem. Akkor kénytelen leszek megetetni téged most is – mondta. – Állj fel egy kicsit – mondta, mire úgy tettem. Ő leült a székre, amire előzőleg én ültem, majd ismét megszólalt. – Most ülj az ölembe.
- Rendben, gazdám – mondtam zavartan, majd óvatosan az ölébe ültem. Elkezdte felvágni a húst, majd mikor készen lett vele, egyenként a számba adta. Mohón kaptam utána, és gyorsan ettem, így aztán hamar minden elfogyott és a hasam is tele lett.
- Kérsz még?
- Nem, gazdám – feleltem, majd felálltam volna, de ő a derekamra fonta a kezeit és fejét a nyakhajlatomba fúrta.
- Okos cicus vagy, de jobb, ha hamar ideszoksz. Mondok neked valamit, amit ajánlatos megjegyezned: Jó pénzért vettelek meg az előző gazdádtól, tehát elvárom tőled, hogy ehhez mérten jó cicusként viselkedj. Előbb-utóbb nem én foglak téged kiszolgálni, hanem te engem. És mostantól, ha akarsz valamit, akkor csússz négykézláb, dörgölőzz, vagy nyalogass. Mint egy jó cica – mondta. A szavai pedig beégtek a tudatomba, és ez volt az a pillanat, amikor már hiába mondtak cicusnak, többé nem voltam az.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
