3.fejezet
Másnap éjjel Lutiusnak elege lett ebből és bement a Felsőbb Kör termébe, bár ezt Serius csak utólag tudta meg. Lutius azt kérdezte meg,hogy ha valami folytán békét köthetne a testvérével,létezik-e az,hogy két uralkodó irányítja a klánt…
Később szándékában állt meglátogatni testvérét,el is indult,s bekopogott az ajtaján. Senki nem nyitott ajtót,ezért úgy döntött,bemegy,ám az zárva volt. Mögüle egy ércelődő hang hallatszott.
- Mit akarsz?- Serius ott állt mögötte karba tett kezekkel,megtartva az egy lépést távolságot.
- Beszélnünk kéne, Serius- fordult meg.
- Száz éve nincs miről.
- Most van. Bemehetek?
- Nem. Ha beszélni akarsz velem,tedd meg itt vagy hívj be magadhoz,mert én többet nem akarlak a szobámban látni.
- Ugyan már, bátyám.
- Komolyan beszéltem. Többet nem teszed be a lábad.
- Ez esetben gyere- mondta és kinyitotta a saját szobájának ajtaját. Serius nem gyakran és már jó régen járt ott,mégsem állt szándékában körülnézni,leült és várta Lutius mondandóját.
- Voltam a tanácsnál.
- Igen?- kérdezte érdektelenül,miközben bőrnadrágjáról simította le a ráncokat.
- Hm- bólintott- És egy roppant foglalkoztató dolgot kérdeztem meg.
- Na mondd…
- Már több,mint 150 éve élünk,az életünket azzal töltöttük,hogy egy kisebb háborút indítunk a másik ellen. Ha belegondolsz,ez a klán érdekében nem valami hasznos.
- Ne kertelj,nincs időm a baromságaidra.
- Azt kérdeztem,hogy ha valahogy kibékülnénk,úgymond véget érne a háborúnk,akkor lehetnénk-e mindketten Mesterek.
- Esélyed sincs- állt fel.
- Ülj le, még nem fejeztem be.
- Hm- vágott enyhén durcás arcot,majd visszaült a helyére és hallgatta az öccsét.
- Nos, azt válaszolták,hogy lehetne.
- Várj. Most jönne a „150 év után béküljünk ki” rész?- tekintett rá lenézően.
- Valahogy úgy,csak valamivel másabb formában.
- Elment az eszed!
- Tudom,hogy mit hallok minden este, ebből következőleg bele kéne egyezned.
- Baszd meg! –sziszegte. Ennyire csúnyán nem szokott káromkodni,de nagyon felhúzta most a testvére.
- Ezt szeretnéd, abban biztos vagyok- beszélt nyugodtan- Viszont,ha végiggondolod,nem mondok ostobaságot.
- Mivel akarsz engem zsarolni?
- Zsarolni? Nem akarlak zsarolni,csak felhívom a figyelmedet az előnyökre,amikkel rendelkezek.
- Mit akarsz tőlem? Mondjak le a trónról és ne is lássuk egymást? Addig sem fogom a pofádat látni,te féreg!
- Olyanba akarsz beleegyezni,amit nem kértem. Nem érted a lényeget.
- Hát nem! Valóban nem értem,amit mondasz!
- Tudom,hogy szeretsz párbajozni- kezdte mélyebb hangon- Egy utolsó párbajra hívlak,itt és most. A feltételeket utólag szabjuk meg.
- Utólag? Mégis mi a francot akarsz tőlem?
- Csak fogadd el- mondta Lutius,közelebb lépve hozzá.
- Itt nincs elég hely egy harchoz.
- Ki mondta,hogy harcolni fogunk? Párbajozni fogunk,abban meg nem ez lesz benne.
- Kész őrültség vakon belemenni valamibe,de…rendben.
- Hm- mosolyodott el és közel hajolt Seriushoz,ám az elhajolt,mielőtt bármit is csinálhatott volna a másik. Gyorsan felpattant és az ajtóhoz sietett,ám az zárva volt.
- Te elmebeteg! Engedj ki,mégis mit képzelsz magadról?
- Tudom,hogy hazudtál- ment hozzá közelebb. Serius kétségbeesetten rángatta a kilincset,ám az nem adta meg magát- Apánk halálakor hazudtál,hogy nem érzel semmit,hiszen láttam a könnyeidet a folyosón. De hamar lezártad magadban.
- Elég? Mit akarsz?
- És nekem is próbálsz hazudni- mondta mögé állva Lutius- El akarod hitetni velem,hogy gyűlölsz és megvetsz,miközben azokat a hangokat adod ki…
- Engedj el…- morogta kétségbeesetten,de esze ágában sem volt megfordulni.
- Fordulj meg.
- Nem.
- Kérlek…fordulj meg…mondd a szemembe,hogy gyűlölsz,aztán szabad vagy- Serius megfordult és az ajtónak támasztotta a fejét,de nem szólalt meg,ezért Lutius folytatta- A józaneszed ellenkezik csupán…a tested biztosan nem- suttogta.
- Elég volt! Hagyj békén!
- Mondd ki,hogy gyűlölsz.
- Engedj el!- mocorgott,s néha nekidörzsölődött a szilárdan támaszkodó Lutiusnak.
- Miért nem mondod ki?
- Mert nem tudom!- kiabálta összeszorítva a szemét. A csönd hamar betört közéjük,s amilyen hamar betört,Lutius-szal úgy távozott.
- A tested… szenved minden éjjel, amiért nem kapja meg a vágyai tárgyát- suttogta megbűvölődve. Serius félelemmel nézett a szemeibe: félt,hogy kiderül a titka és a másik a földbe döngöli a szavaival- És míg a te tested az enyémért sóvárog…addig az enyém a tied után. Csakhogy!... Akárhogy tarthatod az álcát,te hazudhatsz,de a tested mindig igazat szól.
- Ne… kérlek…eressz el…
- Nem eresztelek soha többé. A tested sem akarja,hogy eleresszelek- mondta felsóhajtva Lutius,miközben hozzádörgölte a csípőjét a másikéhoz. Seriusnak már így is nehezére esett levegőt venni, vörös arca mindent elárult a másiknak,meredő tagjáról nem is beszélve.
- Lu…Lutius. Kiskorunk óta ellened neveltek,arra,hogy legyőzzelek és elpusztítsalak…így nem tudlak legyőzni… | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
