2. fejezet
Világosan emlékezett rá, hogy a templomnál harcoltak karddal. Sokáig nem tartott a küzdelem, viszont megegyeztek döntetlenben, mikor mindkettejük oldalán ott díszelgett egy apró vágás, amiből vér folyt ki. Sokat veszekedtek a napokban, harc előtt, közben, után, még akkor is, mikor szép csendben visszamentek a kastélyba. De Lutius mondott neki valamit.
„Apropó! Találkoztam a nőddel… azt mondta, maradjak tőled távol! Mennyire együgyű, nem igaz? Azt hiszi, hogy a saját testvéremmel képes lennék egy ágyba bújni… Képtelen gondolat, nemde?”
„ Ezt mondta? Nos, úgy gondolom, hogy csak egy nő lehet ilyen hülye…”- válaszolta erre.
„Helyes meglátás”
„Bár…”- gondolkodott el Serius, de gondolatát magában tartotta.
„ Nem is volna olyan… rossz ötlet, hm?- búgta a testvére a háta mögül.
„Hát… vagyis… dehogy! Hogy mersz ilyesmit mondani?!”- vörösödött el. Ezóta ezen gondolkozott, nem ment ki a fejéből. Mikor beért a szobájába, leroskadt a földre tehetetlenségében, bár legszívesebben a falba ütött volna, de akkor biztos átszakadt volna és akkor nem maradhatott volna úgy egyedül, mint most. Kintről behallatszódott, hogy a szomszédos szoba ajtaja nyitódik, majd hangosan becsapódik. Ez a bátyja volt, tudta, de esze ágában sem volt felkelni a földről és megnézni őt, inkább az ágy oldalának dőlt és hátrahajtotta a fejét. Amint behunyta a szemét, Lutius arca és az övénél mélyebb hangja betöltötte a fejét. Ahogy azt a mondatot mondta… érzékien, buján, szenvedélyesen, mohón… Nem tudta elfelejteni. Pulzusa a fülében dobogott, ő pedig úgy érezte, a teste szétszakad. Felhúzta kissé a térdeit, kezeit az ölébe tette. „Nem is volna olyan… rossz ötlet, hm?... Maradjak tőled távol… A hangod éjjelente fogd vissza…” Sirius agyában száguldoztak a gondolatok,miközben maga elé képzelte a feltüzelt, meztelen testű Lutiust. Arca kipirult, keze automatikusan a nadrágját gombolta ki, majd becsúszott a feszes ruha alá és kihúzta onnan a félig meredt testrészt. Lassú táncba hívta önmagát, s mikor az első nyögés elhangzott a szájából, csak akkor tért észhez. Kinyitotta a szemét és előredőlt, kezét elvette onnan. Azt gondolta, hogy most az egyszer nem fog engedni a kísértésnek, legféltettebb tagját visszatette a nadrágjába, majd magához vett egy párnát és próbált lenyugodni. Újra behunyta a szemét, azzal a gondolattal, hogy próbál másra gondolni, de ennek újból az lett az eredménye, hogy újabb vágyakozó nyögés hagyta el a száját. Már nem tudott tovább uralkodni magán, nem parancsolt többé a testének, újból rátalált kemény hímtagjára, s kényeztetni kezdte azt. Fejét a párnába temette, így a hangok fojtottan hallatszódtak ki mögüle. Keze egyre gyorsabban mozgott férfiasságán, míg végül megfeszült, s vékony hangú nyögéssel élvezett el. Zihálása lassan hüppögéssé változott, szeme könnyel telt meg, ajkai remegtek. Még hosszú órákig sírt csendben, míg végül elaludt… |
AJÁNLOM AZ OLDALT
