A nap halvány sugara játszott a tó felszínén. Minden csöndes volt. A madarak búcsúztatták a nappalt,s ékesen köszöntötték az éj beálltát. Ez olyan dolog volt,amit akkor nem felejtettünk el. Ott feküdtem a karjaiban,a mellkasának támasztottam a fejemet, miközben halkan dúdolgatott a fának támasztva a fejét. Idilli pillanat volt. És roppant kellemes. Szerettem,amikor lágyan körbeölelt és a nevemet suttogta. Akkor nem volt küldetésünk és Sakura is Leevel ment el valami rendezvényre,ahogy mindenki más. De ő és én itt voltunk,és belefeledkezve mindenbe,csak ültünk egy fűzfa kellemes árnyékában,amíg be nem sötétedett…Aztán mondtam,hogy menjünk,mert megfázunk,de ő nem hallgatott rám. Konokságát és erejét mindig csodálom. Visszahúzott magához,épp mikor felálltam,a lehető legszorosabb helyzetbe hozva a testünket. Pír színeződött arcomra,és próbáltam elfordítani a tekintetem,de valamiért nem tudtam. Megnyalta a száját,amit mosolyra húzott,majd hozzám hajolt és megcsókolt. Akkor először…illetve másodszor a kis balesetünk miatt,de az nem számított annyira csóknak. De ez…igazi volt. Én,aki mindig közbevágok mindenbe és folyton beszélek,ezen a napon szinte meg sem szólaltam és ez adta a kegyelemdöfést,persze csak jó értelemben. És utána…olyat mondott nekem,amit szavak nélkül is éreztem,de örömmel töltötte el a szívemet,hogy az ő szájából hallhattam. Tudtam,nem könnyű egy Uchihának megnyílnia,de sikerült és végre kimondta…Szeret.
***
A nap halvány sugara játszott a tó felszínén. Minden csöndes volt. Nem hittem volna,hogy ő is tud egyszer csöndben maradni,ám most mégsem szólalt meg. Kellemes csöndben ült az ölemben,s míg ő a fejét a mellkasomnak támasztotta,míg én az enyémet a fának. A karom a derekán pihent. Dúdolgattam egy régi dalt,amit még édesanyámtól tanultam…szinte már el is felejtettem,legalább is azt hittem,de ezek szerint még emlékszem rá. Örökre így tudtam volna maradni. Ilyen békésen,csöndesen,csak vele. Minden idegesítő idióta elment valami összejövetelre,de én invitáltam ide és ő szívesen velem jött. Forrón öleltem még jobban és gyönyörű nevét suttogtam a fülébe. Azt akartam,hogy érezze,hogy bár érzelmeimet nehezen mutatom ki,de mindig vele maradok. Hallottam halk szuszogását,éreztem testének melegét,miközben behunyt szemmel élveztem az utolsó napsugarakat. Bár a fűzfa ágaitól kevéske fényt és meleget érezhettem ebből,de az is egészen teljessé tette az idillt. Mikor sötétedni kezdett,ő fészkelődni. Kinyitottam a szemem és láttam,ahogy feláll és azt mondja halkan,hogy menjünk. De én nem hagyom. Szerettem volna akkor,hogy mindig mellettem legyen. Lerántottam magamhoz és belenéztem tengerkék szemeibe. Arcán halvány pír tündökölt,ami megbabonázott mosolyra késztetett. Láttam a zavart a szemeiben,de most nem akartam elengedni. Lassan közelítettem az ajkaihoz,majd birtokba vettem őket. Igyekeztem hosszúra nyújtani első igazi csókunkat. Ez nem baleset volt,mint az első az Akadémián. Ez önszántunkból történt és egymás szájába leheltük a lelkünket. Idejét láttam annak,hogy letegyem a vallomásomat,amit eddig nem hallhatott tőlem,de én már hallottam tőle. Tudom,hogy jó érzés lenne neki,mint nekem is volt,ezért végre kimondtam: Szeretem
***
A nap halvány sugara játszott a tó felszínén. Minden csöndes volt. Távolról madarak csicsergését lehetett hallani. Sasuke és Naruto órák óta ott ültek és nézték a naplementét. Naruto általában megállás nélkül beszélt valamiről,ám most nem szólalt meg. Sasuke pedig hallgatag lévén nem is bánta ezt. A szőke Sasuke karjában feküdt és mindketten élvezték az utolsó sugarakat,amik a felettük benyúló fűzfa ágaitól alig csillant fel,de mégis láthatták őket. Ahogy a feketehajú még jobban ölelte a másikat,az nem bánta s épp úgy bújt hozzá,mint egy doromboló kismacska. Sasuke valami egészen lágy dallamot dúdolt halkan,amitől Naruto jólesően megborzongott. Mivel senki sem járt arra egy nagy rendezvény miatt,amin mindenki ott volt rajtuk kívül,ezért csöndesen tölthették el az idejüket,mígnem beesteledett. A szőke mosolyogva,s mégis alig akaródzóan állt fel,s közben azt mondta búgó hangon Sasukének,hogy menjenek,mert meg fognak fázni. Sasukének azonban más terve volt,itt akart maradni,ahol végre kettesben lehetnek és nem lógott rajtuk Sakura sem. Visszarántotta magához úgy,hogy a legtöbb helyen összeérjen a testük,majd a kék szemekbe nézett. Halvány mosollyal nyalta meg az ajkait,majd Narutoéra tapasztotta. Boldog pillanat volt ez számukra,az első igazi,mindent elsöprő csók. Sokáig tartott,majd Sasuke szakította meg,mert tudta,hogy most kell kimondania. Naruto furcsán nézett rá,de mégis boldogan.
- Szeretlek,Naruto- suttogta neki. A Hold már magasan az égen járt és végigkísérte a hazafelé úton a párost,majd mikor ők elváltak a Hold is lassan eltűnt már ez égről… |
AJÁNLOM AZ OLDALT
