10.fejezet
David bagolyhuhogásra kelt. Este volt már,besötétedett egy órája. Jól érezte magát,hogy ilyen sokat aludt,de mégis úgy érezte,hogy nem tud felkelni. Testén begyógyult a legtöbb seb,ezt felfedezte azonnal,ám nem tudott felkelni,a karjait és a lábait is nehéznek érezte. Felnézett az órára. Hét óra múlt néhány perccel. Az volt a furcsa,hogy nem érezte magát éhesnek. De ez érdekelte a legkevésbé. Tudta,hogy Lucie kilenc körül jön,de nem tudott mit csinálni két órán keresztül,mozdulatlanul egy másik szobában. Hirtelen a gondolataiba fúródott egy emlékkép a tegnap történtekről. * -James,mit csinálsz,menj innen! – Nem,David! Ez a szemét ölte meg az anyámat,megtorlást érdemel! – Ne,mit csinálsz,nem tudsz elbánni vele,ezt te is tudod! – Nem érdekel! Tudom,hogy a saját halálom karjaiba futok,de nem érdekel! Mindenáron meg kell bosszulnom! –Gyere,gyere…ha annyira meg akarsz halni,miért ne kezdhetnénk máris? – James,menj már innen,nem hallod?! Megértem,de te sem akarhatsz meghalni! ……- Mondd meg Lucienek,hogy nagyon boldog vagyok,hogy megismerhettem. És,hogy…aki őrizni küldött engem az…az anyja volt… - Ne! James,te idióta! Ne hogy itt halj meg! James! James!!!*
„ Miért tetted ezt,James? Meghaltál,hogy én élhessek és,hogy megbosszuld anyád halálát. Hiszen annak van már 340 éve…Lucinek el sem mondtam. De muszáj lesz neki. Emily akkoriban elhívta egy utolsó szóra Jamest. Bizonyára akkor mondta neki,hogyha találkozik vele,akkor védje meg. Emily és James…jó viszonyban voltak,jobban,mint velem. De nem voltam rájuk féltékeny,ők csak testvérként kezelték egymást,engem pedig a „család” barátjaként. Egy ilyen család,ahol már mindketten halottak…A gyűrű nálam van,és oda fogom adni neki. Ő lesz az utolsó,aki birtokolni fogja abból a családból. Ha gyerekei születnek,azok emberek lesznek és nem birtokolhatja egy ember a gyűrűt…Mert neki itt a helye…” Sokáig gondolkodott ezen a dolgon,de csak arra a tényre jutott,hogy nagyon fájna neki,ha Lucie eltűnne mellőle.
Hamar fél kilenc lett,akkor már több erőt érzett a felállásra,így sikerült eljutnia lassan haladva az ajtó melletti székig. Ez kifárasztotta,mintha lebénult volna,de nem fájtak már a sebei. A székben pihent egy kicsit,majd úgy döntött,felfedező utat tesz a lakásban. Elindult kifelé az ajtón és lassan,de biztosan eljutott a nappaliig. A bejárat,a konyha és a fürdőszoba is látszódott innen,meg persze a hálószoba. Ez a helyiség tele volt bútorokkal,szépen el volt rendezve,volt néhány személy dolog. Borítékok,fényképek,szemüvegtok,régi tankönyvek,és a lány munkájához való dolgok. David végignézegette az összes fényképet,amit az asztal mellett talált. Mindegyiken vagy Lucie és az apja,vagy Emily volt látható. Mikor ez utóbbihoz érkezett,felsóhajtott. Majd tovább lapozgatta őket,míg végre megtalált közöttük egy olyan képet,ahol Lucie egyedül volt rajta. Ezen a képen szépen ki volt sminkelve,estélyi ruha volt rajta,haja föl volt csatolva magasra. Egyszerűen gyönyörű volt,erre David sem tudott mást mondani. Közben megnézegette a többi képet is,de egyet sem talált,ahol egyedül lett volna rajta. Újra kezébe vette és csodálta. *2004.10.23. Üdvözlő parti. Légy üdvözölve a munkatársaid által! Lucienek Shontól és a többiektől* Ez a kép két év készült,állapította meg. Hirtelen ajtónyikorgás hallatszódott,majd hangtalan léptek. Mikor Lucienek sikerült levernie az almáskosarat a földre,káromkodni kezdett halkan és remélte,hogy David nem kelt fel rá.
- Már fent vagyok,Lucie.
- Ó,szia! Nem tudtam,nem hallottam zajt- nézett be a szobába. David gyorsan letette a többi közé a fényképet és nehezen,de felállt- Miért keltél fel? Még nem vagy elég erős.
- Te jöttél rá,hogy vámpír vagyok,ennek ellenére ezt most el is felejted?- kérdezte szórakozottan- Ennem kell.
- Nem felejtettem el. Tudod…a munkahelyemen van egy vadász férfi,Shon és tőle tudtam állatvért szerezni. Gondoltam,hogy neked is enned kell.
- Kösz- mondta félre nézve,majd ráemelte a tekintetét- Egyébként…már nem is akarsz vámpír lenni?
- A hangodban csalódottság hallatszik.
- Az a válaszodtól függ.
- De igen,még mindig szeretnék vámpír lenni. Még mindig felajánlom neked,hogy te tegyél azzá. De mivel korábban nem akartad megtenni,ezért most sem fogom kérni azért,hogy elutasítsd- mondta,majd kiöntötte egy söröskorsóba a zacskóban lévő vért. David megkönnyebbülten felsóhajtott és a konyhába ment Lucie után.
- Nem vagyok egy könnyen beszélő típus,de…el kell mondjam,hogy egész életemben neked beszéltem a legtöbbet. A legfontosabb dolgokat elmondtam neked,azt hiszem.
- Ja,persze- mondta hitetlenül- Ahogy az öcsédről is mennyit beszéltél!
- Az nem fontos. Itt csak te és a gyűrű a két legfontosabb dolog.
- Kinek a legfontosabb? Nekem ugyan nem- mondta egykedvűen,majd odanyújtotta felé a korsót. David ivott belőle,majd szája sarkában halvány mosoly jelent meg.
- Mondjuk nekem- jelentette ki,majd kiitta a korsó tartalmát. Kérdően nézett Luciere,aki kissé meghökkenve bámulta őt. Leginkább azért,mert nem hitte volna,hogy egyáltalán fontos neki valami és hogy ezt képes kimondani- Akarsz vámpír lenni? Megteszem.
- Ko… Komolyan?- pislogott rá.
- Igen. De nem most.
- Ezt nem értem.
- Mindjárt megérted,de ezt oda kell adnom neked- mondta sejtelmesen és előhúzta a gyűrűt a nadrágzsebéből és odanyújtotta neki- Tessék.
- Ez…Anyám gyűrűje,igaz?
- Pontosan- válaszolta. Lucie alaposan megnézte a gyűrűt. Egy közönséges gyűrűnek tűnt,azon kívül,hogy úgy nézett ki,,mint egy ezer éve hordott ékszer- Húzd fel az ujjadra és megtudod,hogy miről beszéltem.
- Jó…- mondta és felhúzta az ujjára. Ekkor emlékek tömkelege rohamozta meg őt. Gyilkosságok,üldözés,sok vér,vámpírok és emberek,kardok,tőrök csattanása,sikolyok. Az anyja,David,James. Együtt. Az apja,aztán hárman együtt az ő kiskorában,az anyja elmegy újra a vámpírok közé,meghal! Leszúrják! De az elkövetője is meghal…David szúrja le,ez már közelebbi emlék…James harcol. „Mondd Lucienek,hogy boldog vagyok,hogy megismerhettem…és,hogy legyen bátor!” Előreront és…leszúrja! Elvérzik…James meghal…
- David én…James…Meghalt?
- Igen- nézett lefelé.
- És…az ellenség? Aki megölte az anyámat? Aki…megölte az ő anyját? Akivel harcoltál?
- Meghalt. Én végeztem vele,miután megölte Jamest.
- É…Értem- halkan sírni kezdett,arcát a tenyerébe temette. David átölelte és simogatta a hátát.
- Nyugodj meg. Nincs semmi baj. Itt vagyok- suttogta- James meghalt,de Andrew is. És James azt mondta,hogy örült,hogy megismerhetett téged. És azt is mondta,hogy légy bátor.
- Tudom…láttam. David. Annyira örülök,hogy te nem haltál meg,mint ő.
- Értem. Sok mindent láthattál,úgy gondolom. Én itt vagyok és vigyázok rád- simogatta meg a fejét,mire Lucie még jobban belebújt az ölelésbe és szorosabbra fogta az ölelést.
- Hála az égnek,hogy te itt vagy…maradj velem mindig,kérlek…- nézett fel rá.
- Jól van. Most pihenj. Én is pihenek,mert nem vagyok elég erős. Nem kell félned,minden rendben lesz- suttogta és végül elengedte a lányt.
- Öhm,tudom,ez eléggé…kínos kérdés,de…aludhatnék…melletted?- nézett fel rá.
- Persze,ha ettől megnyugszol- válaszolta gyengéden mosolyogva és együtt bementek a szobába. David befeküdt,majd mellé Lucie. A lány hamarosan elaludt,miközben David a vállát simogatta fél kartávolságnyira tőle. David több,mint két órán keresztül fent volt és őrizte Lucie álmait. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
