5. fejezet
- David, gyere vadászni!
- Nem. Én már voltam ma. Hagyjál Sherona. Nem vagyok éhes és nincs kedvem veled menni,ne haragudj.
- ÓÓ! De haragszom!
- Jó. De akkor sem megyek veled. És most menj ki a szobámból!- ripakodott a lányra,aki mindig az ő társaságát kereste. Nem akart most senkit látni. Nem tudta ugyan az okát,de jobb volt inkább magányosan tölteni az egész éjjelt,gondolkozással és önmagába fordulással vegyítve. Mostanában indulatos kedvében volt és mindenkire ráordított. Ahogy most Sheronára is,aki fújva becsapta maga mögött az ajtót. Az óra még csak este kilencet mutatott, az is csoda,hogy ilyen korán elintézte az evést. Lezuhanyozott jéghideg vízzel és felvett egy fekete köntöst. Rázárta magára az ajtaját,hogy senki ne zavarja. Egész éjjel gondolkodott.
„Az én nevem Lucie és a tied?... Az anyám meghalt…lehúzták róla és eltűntek…”
„Hagyj elmenni és ne gyere utánam…ismertem az anyádat… ez csak a féligazság ugyan,mert…mert miért is? Mert kedveltem? Szerelmes voltam abba a nőbe,ahogy a környéken mindenki. De csak én tartottam vele és én voltam akkor is a barátja,mikor beleszeretett abba a tudomisén Brianbe és hozzáment… De hiba volt,hogy szerettem,már tudom. Igazából Emily túl kicsapongó fajta volt és meggondolatlan. De már teljesen mindegy. Már több mint 400 éve,de még emlékszem rá,mint jó barátomra, szerelmemre és társamra. Ő volt az egyetlen társam. És most itt a lánya. Szintén egy félvér. És emlékeztet rá külsőleg. Ő is szép és tisztalelkű. De belül más,mint Emily volt valamikor. Sokkal jobban érzem magam attól a gondolattól,hogy jellemben nem hasonlít rá. De mit érdekel ez engem…?”
Sóhajtott és úgy döntött,mégis Sheronával és Nivessal tart. Hátha elfelejt egy időre mindent.
Lucie a recepción este fél kilenckor végzett és rögtön a híd felé vette az irányt. Tudta,hogy ott megtalálja akit egy részben keres. James ott várt rá,hisz tudta,hogy idejön majd a lány.
- Mégis le akarsz ugrani?
- Most kivételesen nem azért jöttem. Kérdezni akarok pár dolgot tőled.
- A kilétemet most is csak részletekben árulom el,de azonkívül szinte mindenre válaszolok.
- Reméltem,hogy így lesz. Azt kérdezném elsőnek,hogy ismered-e Davidet?
- Természetesen igen. Egy klánban vagyunk. Mit akarsz tőle? Nem egy emberkedvelő személy. Jobban teszed,ha kerülöd nagy ívben. Persze,csak ha élni akarsz.
- Nem. Nekem meg kell találnom.
- ??
- Tudod,néhány napja szó szerint belebotlottam. És volt szerencsém megismerkedni a hirtelen haragjával. Bár azt különösnek tartom,hogy nem ölt meg. Fenyegetni fenyegetett,de nem ölt meg. Aztán találkoztunk még és megtudtam,hogy ismerte az anyámat. És ezért kell megtalálnom. Tudom…érzem,hogy többet tud,mint amennyit én sejtenék,hogy tud.
- Értem. De te nem vagy elég a megtalálásához. Bár te is vérszívó vagy valamilyen szinten, de nem tudod érzékelni. És itt jövök én a képbe. De van egy kis bökkenő. Mégpedig az,hogy én sem tudom érzékelni őt. Ő sokkal erősebb nálam és folyton elrejti magát,így nem tudom észrevenni,még akkor se ha itt lenne a hátam mögött. Így hát csak annyiban tudnék segíteni,hogy megmondanám a klánunk lakhelyét,azt pedig tilos. Te ember vagy,az anyád ellenére. Ez van.
-…Kár. Pedig bármit megadtam volna azért,hogy vigyél oda hozzá,mert ezt muszáj lenne tudnom. De mindegy. Majd megtalálom máshogy.
- Kívánom,hogy légy sikeres. De én nem tehetek semmit… Most megyek. Lehetőleg ne legyél öngyilkos,mert akkor a megbízóm ki fog engem csinálni…
- Jó,James,oké. Nem ugrok le- nevetett Lucie,de a férfi szokása szerint már rég eltűnt.
A lány nem tudta,mit csináljon,de mivel már 9 óra volt,bement a házba és lefeküdt aludni.
„Nem bírom ki…látnom kell azt a lányt! Milyen késztetést érzek rá,hogy lássam az a halandó libát? Teljesen elment az eszem. Mindent tönkreteszek magam körül,most,hogy találkoztam vele. Teljesen mindegy,hogy elmentem Nivessékkal vagy sem,nem tudom kiverni a fejemből,egyszerűen megőrülök!...Én tényleg megőrültem. Pont Lucie háza felé indulok,hát mégis elfogyott az a csepp józanész is a fejemből,hogy mégis erre megyek?” És valóban a lány háza előtt találta magát. Mindenféle zaj nélkül lépkedett be a házba a nyitott ablakon keresztül. Mivel mindenhol le volt kapcsolva a villany,ezért egyből afelé a szoba felé indult el,amit a hálószobájának tartott. Alaposan megnézte a lányt. Feltérképezte az egész arcát,a testét és a körülötte lévő dolgokat. David úgy gondolta,hogy kívülről szinte az összes tulajdonságát az anyjától örökölte. Gyönyörű volt. Barna,hosszú haja ráomlott a párnára,beterítve az egészet. Eddig nem is nézte meg annyira,hogy mennyire hasonlít az anyjára,de a hasonlóság már David számára is megdöbbentő volt. Hosszú karjai voltak és finom,vékony ujjai. Eléggé fehér bőre is a vámpírokra emlékeztette a férfit,hisz neki és minden vámpírnak ilyen fakó bőre volt,talán a lánynak egy árnyalattal élettelibb,végülis csak félig vámpír. Arányos teste volt,bár a takaró fedte a dekoltázsától a lábáig,de látszódott,hogy nőies alakja van. David semmi mást nem csinált,csak állt és nézte Lucyt. Egyszer csak a lány forgolódni kezdett,majd összeráncolta a szemét. David megijedt,s rájött,hogy a lány megérezte az erejét. „Kivételes lány lehet,ha lerejtve is érzi az erőmet…Nem hiába,a nagyanyja mégiscsak a vámpírtörzs egyik nemesi főágáról való…” Lucy valóban kezdte érzékelni David erejét,hamarosan kipattantak a szemei és gondolkodás nélkül kimondta az egyetlen nevet,amire emlékeztette ez az érzés.
-David!- a lány csak ekkor nézett körbe,s pillantott fel a vámpírra- Té..tényleg te vagy az? Mit keresel itt? Mármint…téged kereslek,de te…
- Hallgass. Válaszolj nekem…mióta érzed az erőmet?
- Hát… mióta elsőnek találkoztunk,azóta megismerlek erről a fura érzésről.
- Nem vagy mindennapi ember,ha megérzed. Halom találkoztál Jamessel.
- Igen. Te küldted a védelmemre?
- Védelmedre? Nem,én nem küldtem senkit,őszintén megmondva azt sem tudom,miért jöttem ide. Megyek is. Aludj. Remélem többször már nem futok beléd,mert dühít a gondolat,hogy nem tudlak megölni az anyád miatt.
- Ne,várj! Mesélj róla! Azt mondtad,ismerted.
- Igen. De ez nem tartozik rád.
- De igen,mert a lánya vagyok. Milyen volt köztetek a kapcsolat? És miért jelentett olyan sokat a vámpíroknak az a gyűrű?
- Nagyon sokat kérdezel. Pontosan az előbbi nem tartozik rád.
- Te szerelmes voltál az anyámba?!- David sóhajtott. Lucie pedig meglepődve ült fel.
- Jó a megérző képességed. De koránt sem tudsz mindent.
- Meséld el! Milyen volt ő?
- Most már úgyis mindegy,mert meghalt…Gyönyörű volt. Hosszú,barnás fekete haja volt,olyasmi,mint neked,csak egy kicsit sötétebb. Kék szeme volt,mint neked. És hófehér bőre.
- Szép lehetett…
- Az volt. De ne szakíts félbe,mert különben megyek.
- Jól van,bocsánat.
- Viszont nagyon felelőtlen volt. Amikor megismertem,majdnem napra pontosan 510 éve…épp egy másik vámpírklántól menekült. Mi befogadtuk,mivel a klánunknak nem volt még akkor vezetője,így senki sem ellenezte,ráadásul mindenki odáig volt egy ilyen bájos teremtésért. Hamarosan elég veszélyes nő vált belőle a tanításunk alatt és már nem volt szüksége ránk. Csak én voltam ott mellette,mert beleszerettem- nem nézett Lucie szemébe- és mert bennem bízott meg legjobban. Mindenhova követtem és megvédtem,persze mellette a klán feladatait is elláttam. Emilynek volt egy gyűrűje,örökség. A nagyanyád egy vámpírklán fő ágának leszármazottja volt,persze,ő is egy emberrel szűrte össze a levet…,Két gyerek is született,az egyik a vámpírok társadalmába,a másik az emberek társadalmába került. Most is itt élhet valahol. Ő is sokat tudna mesélni róla.
- Bocsáss meg,hogy félbeszakítalak,de valamikor meg fogom keresni ezt a személyt,csak a nevét meg a lakcímét kellene megtudnom.
- A neve Lyana, az anyád nővére,világosbarna haja van. Ennyit tudok róla. És azt,hogy már vagy 400 éve nem öregszik,tehát úgy néz ki,mint egy harmincéves. Legutóbbi tudomásom szerint egy nagy kastélyban lakik a város szélén. Ennyivel szolgálhatok neked.
- Köszönöm. Tehát a gyűrű…
- A gyűrűn egy sárkányminta van,arany szegéllyel. Ezt elvették tőle és megölték. Még te is mondtad,hogy emlékszel rá…pedig elég kicsi voltál még. Ősziét megmondva,még mindig nem jöttem rá,hogy miért idejöttem ennyi hely közül…
- Én örülök neki- mosolygott,ám az csak lefelé nézett.
- Miután Emilyt megölték a gyűrűért,nem igazán találkoztam sem veled,sem az apáddal,se pedig Lyanaval. Mikor a klánom megtudta,hogy meghalt,gyászoltak,s utána engem tettek meg helyettes mesternek. A Mester pedig most is engem bíz meg,ha baj van. Mindenesetre azóta senkivel nem beszélgettem sokat,pedig édesanyádnak minden titkomat elmondtam.
David és Lucie még sokáig beszélgettek,a férfi szinte mindent elmondott neki. Lucie úgy érezte,hogy örökre így tudna maradni. David hangja megnyugtatta,ráadásul olyan sok mindent megtudott az anyjáról,amit eddig még nem. És mindent ezen az egy éjszakán. Már hajnalodni kezdett,mikor David búcsút intett volna,de Lucie kényszeríttette a maradásra.
- Lucie,nekem azonnal mennem kel! Ha felkel a nap,nekem végem és addig haza kell érnem. A klántársaim aggódnak a kapitányuk miatt.
- Itt van sötétítő függöny,maradhatsz,mert nem jön be egy szemernyi fény sem! Kérlek maradj velem! Ne menj el!
- Mennem kell- azzal kiugrott az ablakon és sebesen a szobájába suhant. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
