4.fejezet
Lucie abban a reményben ébredt fel,hogy a férfi kiszívta a vérét,de csalódásban volt része,amikor rájött,hogy él. Ideges volt,ezért úgy döntött,hogy nem megy dolgozni,s beteget jelentett. Egész napját iratok tárolásával töltötte,de folyton elkalandozott a figyelme David felé. Elhatározta magát,hogy este elmegy egy jó magas helyre,hátha talál ott valamit,vagy megtalálja őt. Igazából idegesítette David látványa,meg az,hogy kukkolt utána. Ismerte az anyját,aki szintén vámpír volt. Ez mind sok volt neki, mégis többet akart megtudni. Főleg a férfiről. Lassan este lett,s Lucie egy hídhoz ment,s felmászott rá. Kitűnő egyensúlya volt,és amúgy sem volt meredek. Felért és elgondolkodott azon,hogy talán követhetné édesanyját és édesapját. Hogy semmi értelmet nem szentelt az életének,csak a munkája és teknőse van. De a teknős is öreg,a munkája pedig egy egyszerű recepciós egy nem túl nagy cégnél. Amit régen akart volna,mind elveszett… Átlépett a biztonsági láncon és lelépett. Zuhant lefelé,szemét becsukta. Aztán valami hideget érzett,de mégis jóérzés fogta el. „Meghaltam? Vagy nem is tettem meg? Mi történt? Nem akarom kinyitni a szemem…de muszáj” így hát kinyitotta a szemét és egy fekete ruhás férfit látott maga előtt. Vámpír volt és hasonlított Davidre,de nem ő volt az. A vámpír letette és rideg hangján a lányra bámult.
- Meguntad az életed? Ép eszű ember nem ugrik le egy hídról.
- Ki vagy? És miért nem hagytad,hogy lezuhanjak?
- James vagyok. Te pedig biztosan Lucie. Nem akartál meghalni,csak kipróbálni,hogy milyen lehet. Halandók…
- Honnan veszed…?
- Most azt gondolod rólam,hogy nagyon bunkó vagyok,pedig csak vázolom a helyzetet- és valóban. Lucie tényleg ezt gondolta. Meglepődött- Valakid meghalt, egyedül élsz és nem félsz a magamfajta vérszívóktól. Ez nem elég ok,hogy leugorj.
- James,azt mondtad,így hívnak, mit akarsz tőlem és még egyszer kérdem, miért nem hagytad,hogy meghaljak?
- Lucie. Semmit nem akarok. Csak egyesek nem hagynak békén…azt mondta egy kedves ismerős,hogy ne hagyjam,ha öngyilkos akarsz lenni. Felőlem aztán feláldozhatnád az életedet, kisszívem. De nem hagyhatom…
- Ki az? Ki küldött? Mi a neve?
- A neve? Tudni fogod előbb-utóbb,de ne siessünk vele. Most nem mondhatom el. Gyere,hazaviszlek- szólt mély hangján a rövid hajú férfi. Felkapta az ölébe Luciet és máris a ház előtt termettek. A lány nem igazán értette,hogy miről van szó és ki vigyáz annyira rá,hogy még egy testőrt is küldjön,de jelen pillanatban nem zavarta a tudatlanság. James és Lucy még sokáig beszélgettek és összeismerkedtek. A férfi rideg jelleme ellenére egész kedves volt vele,de semmit nem tudott kiszedni sem róla,sem az otthonáról,sem arról,hogy ki küldte a védelmére. Egyet tudott,mégpedig azt,hogy Jamesnek hívják a vámpírt,aki megmentette a zuhanástól. Ő viszont mindent tudott a lányról és ez kissé idegesítette is Lucyt,de nem szólt semmit. Elköszöntek.
- Még látjuk egymást. Főleg,ha máskor is le akarsz ugrani a hídról vagy más magas helyről.
- Jó az egyensúlyérzékem,így csak akkor esek le,ha akarok. Viszlát, James- mondta,de már csak a levegőnek,mert eltűnt. Lucie bement a házba és lezuhanyozott. Mostanában túl sok vérszívóval találkozott és sok furcsa dolgot megtudott. Számításait keresztül húzta az a tény,hogy az anyja fél vámpír volt és David ismerte őt. Továbbá az is,hogy valaki Jamest küldte a védelmére,de mind a férfi,mind az irányítója szinte teljesen ismeretlen. Most már ki akarta deríteni az egészet,úgy döntött,hogy valamikor megkeresi Davidet,mert csak ő tud neki segíteni. Nyugtalanul,de sikerült lassan elaludnia és felkészült,hogy holnap hosszú napja lesz… |
AJÁNLOM AZ OLDALT
