3.fejezet
Kilépett a házból és csak vitte a lába,azt sem tudta hová. Emlékezett,hogy erre szokott menni,ha nincs jobb dolga,hisz itt minden olyan csendes. Legutoljára három napja volt errefelé,amikor is összefutott azzal a rendkívül ostoba lánnyal. Nem figyelt oda,hogy merre megy,csak azt tudta,hogy itt megnyugszik. Lehajtotta a fejét és visszaemlékezett arra a napra amikor megváltozott az élete. Mindössze 231 éve történt,hogy vámpír lett belőle. Akkoriban 29 éves volt és találkozott életében először egy vámpírral. Látta,ahogy a saját vérét kiszívja a jóval idősebbnek kinéző lény. Önkívületen volt és nem fogta fel teljesen,hogy mi történik vele. A férfit Joshnak hívták,s megkímélte David életét. Vámpírt csinált belőle. Tanította,nevelte a vámpíréletre,míg egyszer egy Draw nevű vámpír kitépte a szívét a testéből,s így meghalt David mestere. Ekkor elég érzéketlen lett,nem érdekelte,kit öl meg. Már túltette magát a dolgon,de továbbra is ilyen maradt,szeretett ilyen lenni. Halandó,18éves testvérét megölte egy másik ember,aki a börtönben meghalt. Azóta utálja az embereket és a vámpírokat is. Draw még mindig él,de a férfit nem hajtja a bosszúvágy,nem akarja megölni mindenáron.
Ahogy haladt,elment a Lucienek nevezett lány háza előtt,minden jel nélkül,hogy észrevette volna,vagy érdekelte volna. Váratlan dolog történt. Most a vámpír rohant bele a barna lányba.
-Oh…helló,megint te? Örülök,hogy ismét találkoztunk!
-Bocsánat,nem szándékos volt,hogy beléd rohantam. Szia-és már ment is volna el,olyan gyorsan amennyire csak lehetett,de a lány követte,s ezt ő is észrevette.
- Miért követsz?
- Te…nem vagy…ember,ügye?
- Nem. És most hagyj elmenni és ne gyere utánam.
- Szeretném megtudni,ki vagy!
- Ha megtudnád,akkor meg kellene hogy öljelek,a legjobb esetben…
- Akkor találgatok én…sokat hallottam rólatok…
- Rólunk? Aligha…
- Apám életében sokat mesélt a démonokról és a vámpírokról. Kizárásos alapon vámpír lehetsz. És szerintem igazam van.
- Ha tovább pengeted a húrt,tényleg megöllek.
- Szerintem is igazam van.
- Honnan veszed,hogy nem démon vagyok?
- Na ne nevettess,akkor már halott lennék. Látom érdekel,hogy mit gondolok rólad.
- Túl sokat beszélsz. És fel van vágva a nyelved. Miért követsz? Válaszolj!
- Igazából elsőre is tudtam,hogy vámpír vagy- blöffölt- És vámpír akarok lenni! Tegyél azzá,ígérem,szolgálód leszek!
- Egyszerű válaszom van rá: nem!
- Tőled kicsit többet vártam,de akkor majd keresek mást…
- Ők sem fogják neked megtenni.
- Akkor ismét kérlek- szavai őszinték voltak,de nem tudta hogy a vámpír szavai is azok voltak-e. Sóhajtás.
- Gyere velem,fogd meg a nyakam- Lucy késséggel eleget tett a parancsnak,megfogta a férfi nyakát, az meg felkapta és felemelkedtek a magasba. Gyorsabbak voltak,mint a szél,s egy régi rom elé érkeztek,amit minden városban lakó jól ismert,ahogyan ők is.
- Meg akarok tudni rólad több mindent. Miért akarod a hosszú életet? Kik voltak a szüleid,mi történt velük? Mióta élsz egyedül? Hány éves vagy?
- Először is tizennyolc leszek jövő márciusban. Azért akarok vámpír lenni,hogy megbosszuljam anyám halálát. Apám tízéves koromban halt meg,anyámmal éltem. Három évvel ezelőtt vámpírok végeztek édesanyámmal és a nevelőapámmal. A nevelőapám gonosz volt velem,de nem érdekelt,anyám szerette. De a vámpírok végeztek velük a szemem láttára. Ezért akarok hosszabb életű lenni,amíg meg nem találom őket. Az apámat Corneliusnak hívták,tudós volt. A vért tanulmányozta,míg össze nem ütközött egy másik autóval,ezt anyámtól tudom. Anyámat Emilynek hívták,gyönyörű fehér bőre volt,mint a gyilkosainak,soha nem beszélt róla,de lehet,hogy ő is vérszívó volt…
- Ismertem az édesanyádat.
- Valóban? –kérdezte meglepődve Lucy.
- Igen. Félig vámpír volt és beleszeretett egy halandó férfiba. Aztán az emberek világában maradt és egy másik vámpírbanda,amit mi klánnak hívunk,megölte őt lopásért. Pedig a gyűrű az övé volt…
- Láttam,ahogy az ujjáról leveszik azt és elszelelnek. Milyen gyűrű volt az,David?
- Nem mondhatom meg,sajnálom.
- Hm.
- A többit tudom rólad,megfigyeltelek,miután hazamentél.
- Te láttad ahogy fürödtem? –kérdezte idegesen.
- Öhh csak egy kicsit…
- Te arcátlan disznó! –és már csattant is a pofon. David soha életében nem kapott igazi pofont,eddig a pillanatig. Meglepődött,hogy a lány fel van dúlva,majd siettette a dolgot.
- Sok a dolgom,ennem is kéne…
- Rendben,gyerünk,harapj meg!
A lány behunyta a szemét, David csak erre várt,elaltatta a lányt,bevitte a lakásába és gyorsan elment. | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
