A legédesebb pillanat
Ébredésem első pillanata volt a legédesebb. Egy laboratórium kínzószékében voltam lekötözve, bőrömet nem fedte ruha, csak a szíjak szorították erősen a csuklóimat és a bokáimat. Kába voltam, hangokat hallottam, melyek tompák és hidegek voltak, akárcsak azok a csövek, melyek végül kiélesedett heggyel fúródtak bele testembe. Meg sem éreztem, pedig tudtam, hogy nem tömtek meg drogokkal, hiszen a látásom, hallásom ezután teljesen kiélesedett. Egy nőt és két férfit pillantottam meg, s tettetett félelemmel a szememben néztem a felém közeledő apró kis szögeket.
- Meg kell büntessünk, amiért rossz voltál – hallottam az egyik férfi éhes hangját, mire nem tudtam szabályozni, hogy szemeim ne villanjanak fel.
- Emlékszel, mit műveltél, nem igaz? – nézett rám szánalmas megvetéssel a hangjában az ismerős nő, de én nem tudtam ráfordítani a tekintetemet, hanghordozása egyszerűen undorított. A harmadik egyén meg sem szólalt, fogai veszélyesen és eszelősen villantak meg, majd nyelvével megnyalta a penge élét, mégsem vágta meg vele a nyelvét.
- Heh… Heheheh – kezdtem egész halkan nevetni, főleg, miután éreztem végtagomba fúródni a kis tüskéket. Ezt élvezem… igen, ez az, hergeljetek csak, kuncogtam magamban, néha nevetésem kívülre is hallatszódott, mire az értetlen szemek engem vizslattak.
- Min nevetsz? – kérdezték tőlem, én pedig széles, őrült vigyorral feleltem.
- Szülőatyáim vagytok, ti teremtettetek ilyennek – fejezem be halk vihogásom, de hangom szórakozott és cinikus maradt. – Hehe… roppant vicces.
- Mi olyan szórakoztató, felelj végre – fogta meg a nő a hajamat, mire én végignyaltam szép ívelésű állán, ettől pedig undorodva tántorodott hátra.
- Megparancsoljátok, hogy öljek, aztán azért büntettek meg, mert végeztem a parancsot – kuncogtam halkan, majd egyre hangosabban, míg hisztérikus nevetőrohamom közepette vörös szemeim élénken csillogva tekintettek teremtőimre. Imádom ezt… Érzem a veszély, a fájdalom, az undor édes illatát. Az ölni akarásét… - Heh… most pedig végezni akarnátok velem, igaz?
- Igen – felelte kíméletlenül, mégis halkan a férfi, aki eddig nem szólalt meg, s erre újra nevethetnékem támadt, fuldokolva döntöttem hátra fejemet, de még mielőtt egy injekciót fecskendezhettek volna vékony, fehér bőrömbe, pillanatok alatt kiszabadítottam leszíjazott kezeimet, s erősen kicsavartam a kezéből a tűt. Másik kezemnél is elég volt egy rántás, miközben kikerülgettem az ostoba kis hüllők támadásait. Élvezettel haraptam bele vörös ajkaimba, amelyből finom vérem csurrant volna ki, de nem jutott el államig, mert nyelvem hamarabb utolérte. Egy pillanat alatt teljesen szabad voltam, s nekivetettem magamat a hozzám legközelebb lévő féreghez, éles karmaimmal szakítottam át a bőrét a köpenyével együtt, s kirántottam a szervet, mely életben tartotta ezt a gyönge, undorító testet. Mintha csak kenyérbe harapnék, úgy kóstoltam meg szíve egész valóját, élvezettel faltam magamba a vérgödröcskékből az édes vért. Oh, igen… formában vagyok, tökéletesre időzítettem felébredésemet… Hirtelen egy kard haladt át a beleimen. Meg sem éreztem. Szenvedélyes vigyorral fordultam félelemtől eltorzult pofájuk elé, kirántottam magamból a fémet, ami sercegve hagyta el erős és érzéketlen testemet. Két oldalról folyt belőlem a vérem, nekem pedig csak az jutott eszembe, hogy milyen kár, hogy ennyi vérem elvész.
- Oh, most igazán megbántottál… - tettetett aggodalommal néztem félelmet tükröző arcába, majd magamhoz rántottam és egy mozdulattal kitörtem a nyakát, még csak mindkét kezem sem kellett hozzá, elég volt az egyik. Izmaimon végigcsurgott forró vére, ajkaimat egy hatalmas vigyor közepette nyaltam meg, véres szemfogaim kivillantak, ahogy a remegő nő felé közelítettem. Közel sem volt olyan hideg, mint előzőleg, ezen pedig ismét csak kuncogni támadt kedvem. Reszkető lábaival hátrált egészen a falig, de én egyre közelebb értem hozzá. Amint egy lépésen belülre kerültem a kis szuka rám dobott valami üvegcsét, ami kínzóan marni kezdett.
- Kis kurva – sziszegtem idegesen grimaszolva, s azonnal elkapva a derekát, karmaimmal átfúrtam a bordáit, aztán összeroppantottam őket, s a reccsenés hangja egyszerűen beitta magát a fülembe. Isteni érzés volt újra ölni, pedig időszámításom szerint csak egy nap telt el azóta, hogy kedvenc időtöltésemnek hódolva lemészároltam egy szomszédos várost. De ez most nagyobb örömmel töltött el, mint bármelyik öldöklés, amit eddigi létezésem során elkövettem. Testemről nem csak vér, hanem verejték is lefolyt, s miután hagytam összeesni a nőt, aki teremtésem első pillanatától kezdve velem volt, kisétáltam az ajtón…
Éjjel volt, de emberekből bőven volt az utcán. Kiérve a laboratóriumból, az utcán az emberek tekintete azonnal rám vezetődött. Heves lihegés és halk kuncogás közepette kezdtem eszeveszettül nekifutni az élő embereknek, akik keservesen sikoltozva próbáltak elmenekülni előlem. Persze nem jártak sikerrel, minden járókelőt szenvedélyes élvezet közepette öltem meg, meztelen testemre egyre több vér csurrant, én pedig eszelős nevetéssel fordultam be egy másik sarkon és folytattam vérontásomat.
- Sikítsatok, meneküljetek… - törtem ki hisztérikus vinnyogást utánozva, miközben minden egyes ember végignézhette, hogy egyes szervei hogyan kerülnek ki a megszokott helyükről, mielőtt meghaltak volna. Mikor aztán végeztem a várossal, kezdtem fáradni. Túlélőket kerestem, tempóm egyre jobban lassult. Mi a fene…?
- Az a rohadt kurva! – törtem ki morogva és hörögve, amint az ajkaim közül vér és hányás tört elő. Abban a szarban, ami rám folyt, biztos volt valami! Ha nem a saját kezemmel öltem volna meg, most azt mondhatnám rá, hogy dögöljön meg. Hirtelen élesen sebeimbe nyilallt a fájdalom, érezni kezdtem a testemet… Szóval…
- Ugh… - köhögtem fel a véremet, s annyira fájni kezdett mindenem, hogy el kellett dobnom magam. Felnyüszítve, felnyögve vergődtem a vértől mocskos betonon, egymagamban, hullaszaggal körülvéve. A rohadt anyját ennek a szukának…! Bár imádom, ha saját kínzásomat látom, de érezni sokkal rosszabb, mint képzeltem. Hörögni kezdtem, ahogy a hasító fájdalom a szívembe hatolván átjárta mindenemet… Mindenesetre, a legédesebb pillanatok az egész életemben… ezek voltak…
Vége
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
